A Sex and Zen folytatása 2,78 millió hongkongi dollárt (kb. 357 ezer amerikai dollárt) termelt az első napon, ezzel lekörözte az Avatart is. James Cameron műve ugyanis "csak" 2,5 millió hongkongi dollárt hozott az első napon. Nem járok gyakran moziba, de ez túl jónak tűnik ahhoz, hogy csak úgy kihagyjam. Egyszerűen látni akarom, hogy milyen a pornó 3D-ben" - mondta egy nő a A Fox Newsnak. "A produktum híre rengeteg ázsiai országba eljutott, többek között Japánban és Dél-Koreában is érdeklődnek iránta, de Európában és Amerikában is felfigyeltek rá - írja a blogger. A teljes bejegyzést elolvashatja a Filmdroid blogon.
Az első 3D-s pornó legyőzte az Avatart
Hongkongban elkészítettők az 1991-es Sex and Zen folytatását, de ezúttal 3D-ben. A filmnek hatalmas sikere van - olvasható a Filmdroid blogon.
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.