Földosztás

  • HVG

Mégis a kabaiak jutnak a térségükben meghirdetett 240 hektáros állami földterület haszonbérleti jogához, annak ellenére, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) augusztus közepén másképp határozott – tudta meg a HVG Bodó Sándortól, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés fideszes elnökétől. A helyi gazdákat – akik a siker érdekében négy polgári jogi társulást is létrehoztak – felháborította, hogy a földekből 122 hektárt Bihartorda fideszes polgármestere, Módos Imre nyert el, a helyiek közül ellenben senki nem jutott földhöz. Az őshonos magyar állatokat tenyésztő Módos, aki nem tagadta sikerét, a HVG-nek kedden azt mondta, nem tud arról, hogy megismétlik a pályázatot. Bodó ellenben hangsúlyozta, a cukorgyár bezárása óta súlyos problémákkal küzdő kabai térség gazdáinak Orbán Viktor miniszterelnök és ő is megígérte, hogy földhöz jutnak. Miután korábban a Baranya, Fejér és Borsod megyei földhaszonbérletek pályázatánál többször is felmerült, hogy Fidesz-közeli gazdáknak, politikusok rokonainak játszották át a területeket, precedensértékű lenne, ha Hajdú-Biharban újraosztanák a már elnyert hektárokat. A NFA a HVG-nek „sem megerősíteni, sem cáfolni” nem akarta a hírt.

Hozzászólások