Rigoletto – Az asszony ingatag
Titokban folyt a Rigoletto próbája, mert a szerző, Giuseppe Verdi attól tartott, hogy idő előtt mindenki dúdolni fogja a fő áriát. Félelme miatt állítólag a kottát is mindössze pár nappal az 1851 márciusában tartott velencei bemutató előtt adta át a mantuai herceget alakító Raffaele Mirate olasz tenoristának. Verdinek igaza lett: a premieren szenzációszámba menő, behízelgő dallamokat hamarosan minden gondolás énekelte. A Mirate által közel kétszázszor eljátszott szerepet később olyan nagyságok énekelték lemezre, mint Enrico Caruso és Juan Diego Flórez. Első budapesti fellépésén, 1963 októberében ezzel hódította meg a pesti publikumot Luciano Pavarotti (képünkön) az Erkel Színházban. A 28 éves tenornak meg is kellett ismételnie az áriát.
Hunyadi László – Meghalt a cselszövő
Népdallá magasztosult Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának Meghalt a cselszövő kezdetű kórusműve, amelyet harci dalként énekelt a tömeg 1848-ban. A dobpergéssel megszakított, rendkívül hatásos dalt a négy évvel korábban, 1844 januárjában, a pesti Nemzeti Színházban bemutatott opera nyitányába is belekomponálta a szerző, és az első felvonást is ezzel zárja, amikor Hunyadi hívei megölik az ellenük összeesküvést szító kormányzót, Cillei Ulrikot, majd ujjongva ünnepelnek.
Carmen – Torreádordal
Csempészbarátai társaságában mulat Carmen Bizet operájának második felvonásában Lillas Pastia kocsmájában. Oda toppan be Escamillo, az ünnepelt matador, és Votre toast kezdetű áriájával (Fel torreádor, légy bátor!) a bikaviadalok hangulatát idézi. Az egyik leggyakrabban játszott opera népszerű belépőjét az idei Salzburgi Ünnepi Játékokon a litván származású Kostas Smoriginas énekelte, de az ária közben annyira berekedt, hogy a következő felvonásban már csak pantomimszerűen alakította a szerepet: a színfalak mögött a szünetben hirtelen előrángatott olasz Massimo Cavalletti énekelt helyette.
Varázsfuvola – Az éj királynője bosszúáriája
Utolsó operájának egyik főszerepét koloratúrszoprán hangra komponálta Wolfgang Amadeus Mozart. Az ominózus bosszújelenet megszólaltatása bravúros énektechnikát kíván. Az éj királynője, aki az opera elején jóságos tündérként csodákra képes varázsfuvolát és harangjátékot küld Taminónak és Papagenónak, később gyűlölködő fúriaként jelenik meg. Ágai Karola, Geszty Szilvia és Lehoczky Éva nyomába lépve újabban Miklósa Erika (képünkön) brillíroz a szerepben, amelyre évekkel ezelőtt a New York-i Metropolitan Opera is szerződtette.
A sevillai borbély – Figaro belépője
Fel sem kelt, fejből újra lekottázta népszerű nyitányát Gioachino Rossini, amikor az erős huzat lefújta az ágyban dolgozó zeneszerző hasáról a lapokat. Legnépszerűbb, a bevallása szerint mindössze 13 nap alatt komponált operája az 1816 februárjában rendezett római bemutatón megbukott: a témát korábban megzenésítő Giovanni Paisiello hívei végigzajongták ugyanis az előadást. A hamarosan sikerre vitt, és végül a Rossini-verzióban örök életűvé vált opera emblematikus áriája a furfangjával és ügyességével hencegő Figaro belépője. A magyar operajátszás legendás baritonja, Melis György (képünkön) sokszor formálta meg a vérbeli mókamestert. Az ária pergő dallama több filmben is felbukkan.