Az európai és az amerikai versenyhatóságok jóváhagyták, hogy a világ legnagyobb lemezcége, az amerikai Universal 1,2 milliárd fontért megvegye a patinás brit EMI lemezkiadót. Az ügylet nyomán az 1931-ben létrehozott, a brit popzene születését nyomon követő EMI eltűnik a zeneiparból: a nyolcvanéves márka másik ágát, a számtalan világsztár szerzői jogait birtokló zeneműkiadót 1,4 millió fontért a japán Sony Music vezette konzorcium vette meg idén tavasszal. Miközben az amerikai versenyhatóságok feltétel nélkül rábólintottak az üzletre, az EU szigorú kikötések teljesítéséhez kötötte az igenjét. A Vivendi francia távközlési és médiabirodalomhoz tartozó Universalnak fél éven belül meg kell válnia az EMI európai piacának közel kétharmadától, ami a brit cég éves forgalmának közel 30 százaléka; a lépés 350 millió eurós bevételkiesést jelent az amerikai zeneipari cégnek. Eladásra ítélték például a Parlophone, Mute Records, Chrysalis és Co-op kiadókat, a klasszikus és a gyűjteményes üzletágat, és emellett tíz európai országból is ki kell vonulniuk. Az ügyletek eredményeként az Universal európai piaci részesedése az uniós szabályok által előírt 40 százalék alá kerül.
Bevásárol az Universal