HVG, 2012. szeptember 15.
Beszélő: „Kádárnak mennie kell!” És az kisvártatva ment is. No nem az akkori ellenzékiek nyomására. Csak azért, mert az MSZMP számos politikusának fejében kigyulladt a negyvenes égő: ha még „tényezők” akarnak maradni, valamit villantani kell a pártállam felszámolását bel- és külföldön sürgetőknek. Ami történt, inkább puccs volt, mint palotaforradalom, spiritus rectora pedig a Pozsgay Imrével, Nyers Rezsővel a háttérben egyezkedő Grósz Károly. Ám más és több történt, mint amit ő szeretett volna, és jött helyette a Mark Palmerrel – is – teniszezgető Németh Miklós. Többek között Szűrös Mátyás és Kulcsár Kálmán is hozzájárult a „kerekasztalozással” elkezdődött rendszerváltáshoz. Most viszont újra el-elhangzik: „monjon le” a hatalom effektíve első embere! Minden hasonlat sántít, de azért mutatkoznak repedésecskék már. Lám, a vakmerően „kiteregető” volt agrárius államtitkárt kínos lenne a frakcióból kiakolbólítani. Pokorni már-már bátorsággyanúsan támadja Torgyán reinkarnációját, Hoffmann Rózsát. Navracsics Tiboron, Martonyi Jánoson az indignálódottság jelei mutatkoznak. Ám ha a Nagy Kudarc netán nyilvánvaló és már kommunikálhatatlan lesz? Hát akkor nem az ősfideszesek, hanem az appendix, a KDNP posztosai maradnak a végsőkig kitartó hűbéresek.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
