Elbocsát a Mol, az M-Telekom

  • HVG

A Magyar Telekom Nyrt. (MTelekom) mintegy 7500 dolgozójából 500-at elküld 2013-ban. Az elbocsátások révén jövőre 5,8 milliárd forintot spórol meg a tavalyi évet közel 32 milliárdos adózott nyereséggel záró telekomcég. Igaz, nagyjából ugyanennyi megy el – ennek döntő része még az idén – az elbocsátottak végkielégítésére. Az állásban maradók bére jövő áprilistól 4 százalékkal nő. További dolgozókat nyugdíjaznak, illetve csökkentik a vezetők számát. A Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatóból és nyolc helyetteséből álló felső vezetői kör létszáma nem változik. A Mol Nyrt. több mint tízezer magyarországi dolgozójából 700 elküldését tervezi, amennyiben ehhez megszerzi a szakszervezet áldását a jövő héten kezdődő konzultáción. Fele-fele arányban fizikai és szellemi – a finomításban, a termelésben, a logisztikában, valamint a nagy- és kiskereskedelemben – dolgozók veszíthetik el az állásukat.

Hozzászólások