Esztergom minden bevétele a kincstárhoz kerül, miután az állam – a várostól átvett intézmények költségeinek fedezésére hivatkozva – 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg a település számláját. A független polgármester, Tétényi Éva által vezetett, fideszes közgyűlési többségű város ezzel lényegében csődbe került, noha a korábban megkezdett adósságrendezési eljárás eredményeként szeptemberig 1,65 milliárd forintot sikerült törleszteni a Meggyes Tamás (Fidesz) polgármestersége idején felhalmozott 26 milliárdos tartozásból. Tétényi szerint az esztergomi intézmények működtetése és a bérfizetés december végéig biztosított, de a segélyeket nem tudják fizetni, ahogy az önkormányzati bérlakások fűtése, víz- és áramellátása is kétségessé vált. A Fidesz Tétényit okolja, mivel szerintük a legnagyobb hitelezők beleegyeztek, hogy 580 millió forintnyi adósság kifizetését decemberre halasszák, így az állami inkasszó után is lenne pénze a városnak. Tétényi viszont azt mondja, azért most utaltak, mert most volt pénz a törlesztésre, és nem lett volna baj, ha az inkasszót nem bocsátja ki az állam.
Fizetésképtelen Esztergom