Nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az USA számára, ezért az amerikai cégek lehetőleg ne vásároljanak távközlési berendezéseket a kínai Huawei és ZTE társaságoktól – figyelmeztetett hétfőn nyilvánosságra hozott jelentésében a washingtoni képviselőház hírszerzési bizottsága. A 11 hónapos vizsgálatot követően, kétpárti egyetértéssel összeállított jelentés indokként a két cég fölött gyakorolt közvetett vagy közvetlen állami ellenőrzést hozza fel, aminek létét a magát a piac szabályai szerint működő részvénytársaságnak minősítő Huawei és ZTE is tagadja. Az USA attól tart, hogy ha távközlési hálózatának érzékeny pontjaira kínai gyártású eszközök kerülnek, azokon keresztül információk nyerhetők ki, illetve rés nyílik számítógépes támadásokhoz. A Huawei és a ZTE – a telekommunikációs világpiac második és ötödik legnagyobb bevételű szereplője – cáfolja, hogy biztonsági kockázatot jelentenének, és úgy vélik, Washington valójában protekcionizmust gyakorol.
Meggyanúsított kínai cégek