HVG, 2012. október 13.
Magyar külkapcsolatok felcím alatt közölt cikkükben sorolják, hogy mi minden idegen az Európai Néppárt felfogásától. Én itt csak a „választójog megsértésére” fókuszálok. Nos, divatos kifejezés manapság a „szabadságharc”, legtöbbünk erről először alighanem 1848–1849-re asszociál – a hatalom urait kivéve (erről az alaptörvény kapcsán is meggyőződhettünk, melynek preambulumából egyszerűen kifelejtették Kossuthék szabadságharcát). Mi is történt akkor? Egyebek közt jobbágyfelszabadítás is: az akkori kiváltságosok őket is beemelték a nemzetbe – eladdig oda csak a nemesség tartozott. Megkezdődött, majd a kiegyezés után kiteljesedett a zsidóság emancipációja is. Most a regisztrációs kötelezettség fordított folyamatot látszik szolgálni: jobb – úgymond –, ha az iskolázatlanok távol maradnak a szavazástól. Fantáziám fellegszántó, de képtelen vagyok vizionálni, hogy a tetemes roma populáció a jegyzőkhöz tóduljon nyilvántartásba vétel végett. Aligha törik majd magukat a tolókocsisok és a bottal, mankóval vánszorgó öregek. A politikától en bloc megundorodottak passzivitása is borítékolható. Azaz ők kiesnek a „nemzetből”, a néha már übermensch stichű „Mi, magyarok!” szófordulattal jelölt közösségből. Hulljon a resztli! Legyünk pontosak: a „politikai nemzetből” esnek ki, melynek legutóbb kinyilvánított akaratán intézményesült a bűvös kétharmad. Az egyfordulós, egyszerű többségű szisztémát kiötlők nyilván bíznak abban, ha netán botrányosan kevés lesz is a honi voks, „felhizlalja” a külhoni, a magyar állampolgárság elnyeréséért hálás „véreink” (az „etnikai nemzet”) diaszpórásainak tömeges szavazata. Ám a „környülállamokban” élőkre sem jellemző – hogy messzebbre ne menjek – a szívós összetartás, az egyakaratúság. Másfelől őket belpolitikai káoszunkat illetőleg tájékozatlannak, kritikátlannak tételezni naivitás. Én nem fogadnék a mostaniak újabb fölényes győzelmére.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
