Rózsa Vera – zarándokok
Pár ütemnyi éneklés után tudta, mi a javítanivaló azon, amit mások elrontottak. Alig 15 évesen a budapesti Zeneakadémián tanult, de a háború alatti üldöztetés annyira megrongálta a tüdejét, hogy 1951-ben, 34 évesen meg kellett szakítania a bécsi Operában szépen ívelő énekesi karrierjét. 1954-től tanítani kezdett Angliában, világklasszisok zarándokoltak londoni lakására, Kiri Te Kanawa, Ileana Cotrubas, Karita Mattila, Anne Sofie von Otter, Komlósi Ildikó és sokan mások. Azon dolgozott, hogy mindenki megtalálja a saját stílusát, nem bravúrokra törekedett, a művészi előadásmódot hangsúlyozta mesterkurzusain. A szép Schubert-éneklés volt számára a minta. Két éve, 93 évesen hunyt el.
Arrigo Pola – Pavarotti
„Ha nem ő az első énektanárom, nem lennék az, aki vagyok” – áradozott világsztárként Luciano Pavarotti Poláról, aki – bár aligha volt későbbi tanítványához mérhető – egykor fellépett a Scalában is a Faust címszerepében. Miután Ázsiából 1954-ben visszatért az olaszországi Modenába, és felkereste őt Pavarotti apja a 19 éves fiával, azonnal ráérzett, hogy szupertehetséggel van dolga. Ingyen foglalkozott a fiúval, aki három éven át naponta járt hozzá. Pola elhitette vele, hogy nagy énekes válhat belőle, dicsérte lelkesedését, szorgalmát, koncentrációs képességét. Az érthető szövegmondásban is segítette, és amikor Tokióba ment tanítani, a legjobb kezekbe adta, Ettore Campogallianira bízta, aki a légzéstechnikáját csiszolta. Pola tanítványa volt Vincenzo La Scola tenor és Michele Pertusi basszista is.
Geszty Szilvia – Koloratúra-királynő
1958-ban megnyerte a Liszt-énekversenyt, 1961-től a berlini Staatsoper tagja, 1975-től pedig a stuttgarti Zeneakadémia professzora. A főként Mozart-szerepekben tündöklő koloratúra-énekesnő az óráin leginkább a különféle zenei stílusokban való jártasságát igyekezett átadni növendékeinek, tudását később könyvben is közreadta. Melanie Diener és Marlis Petersen német szopránokat indította el a pályán, tanította a Salzburgban 2008-ban a Kékszakállúban címszereplő Falk Struckmann német baritonistát. Az éneklés ott kezdődik, ahol a beszéd már nem elegendő az érzések kifejezésére – vallotta a tanárnő, és hozzátette: énektechnikákról beszélnek, pedig csak a természet adta készségekre lehet építeni. Meg kell találni a jó tartást, hogy a legtermészetesebben énekeljünk. Ami egyenes hátat, előrenéző tekintetet, nyitott térdeket, laza hátsóizomzatot jelent – magyarázta. Rendezett énekversenyeket, 1984 óta mesterkurzusokat tart.
Hans Hotter – kilencvenen túl is
Idősebb korában tartott magánóráit és mesterkurzusait finom humor lengte körül. Gyakran mondogatta: „Úgy kell énekelni, hogy mindig rátok figyeljenek. Soha unalmasan!” Polgár László basszista is nála tanult, Schubert-tolmácsolását ugyanis etalonnak tartotta. A 194 centi magas Hotter énekesi világkarrierje 1947-ben indult, és 1950-től állandó vendég volt a New York-i Metropolitanben. Wagner volt az ő világa, de pompásan komédiázott Verdi Falstaffjában is, dalénekesként pedig Dietrich Fischer-Dieskauval versenyzett a világelsőségért. Megrögzött náciellenesként Hitler alatt nem lépett fel Bayreuthban, a diktátor azonban kedvelte a lemezeit, amit a háború után Hotter szemére vetettek. Azzal vágott vissza, hogy a pápa is őrizte pár felvételét. Még kilencvenen túl is fellépett Schigolchként Berg Lulujában.
W. Stephen Smith – holisztikus
Az énekesek bibliája az amerikai énekmester 240 oldalas, A csupasz hang, avagy az éneklés holisztikus módja című könyve. A New York-i Juilliard Zeneiskolában 13 évig oktató Smith az énektanítás sokszor lenézett pszichológiai és spirituális elemeit helyezte módszere fókuszába. Megmutatta az énekeseknek, hogyan találhatnak rá hangjuk egyedi hangzására úgy, hogy testük minden porcikájával énekelnek. Az exbaritonista most a Northwestern Egyetem ének fakultásának tanára, több amerikai énekest, Joyce Di Donato és Kate Aldrich mezzoszopránokat, Rod Gilfry baritont és Bryan Hymel tenort okította.
