Vizit a pápánál, részvétel Olaszország egyesítésének 150. évfordulós ünnepségein, könyvbemutató, interjú, majd kampánykörút északon, utána délen, néhány nap alatt több ezer kilométeres úton tucatnyi város felkeresése. Fáradhatatlanul rója Olaszország régióit fehér lakóautójával Matteo Renzi, Firenze 37 éves polgármestere, hogy növelje népszerűségét, és eljuttassa üzenetét a szavazóknak. A jármű oldalán hatalmas betűkkel virít: Adesso! (Most!). Vagyis itt az ideje, hogy a legkésőbb jövő áprilisig tartandó parlamenti választáson elzavarjanak minden „ősz hajú” politikust, mert „elég volt a korrupt vagy a hozzá nem értő öreg képviselőkből, miniszterekből, kormányfőkből”. Az országos médiában máris harcosnak nevezett, a kormányfői posztot nyíltan megcélzó Renzi hatalmas reményeket és izgalmakat kelt a fásult olasz politikai életben.
Firenzében született, és a történelmi város egyetemén szerzett jogi diplomát. Egy marketingcégnél kezdett dolgozni, majd 24 évesen az Olasz Néppárt színeiben Firenze megye legfiatalabb elnökévé választották. A jó megjelenésű, vékony fiatalember a frissességével, vitalitásával szinte berobbant az olasz politikába, és immár a balközép Demokratikus Párt (PD) tagjaként 2009-ben ellentmondást nem tűrően jelentette ki: indulni akar szülővárosa polgármesteri hivataláért. A PD nagy öregjeinek azonban más jelöltjük volt, és arra kérték a becsvágyó politikust, várja ki a sorát. Renzi azonban nem nyugodott, és elérte, hogy párton belüli jelölést tartsanak, így aztán indulhatott, és végül győzött. Egyévi hivatal után elnyerte a legjobb olasz polgármester címet, amit főként városrendezési ténykedésével vívhatott ki. Kitiltotta például az autókat Firenze egyik leghíresebb teréről, amelyet sétálóövezetté változtatott, és építési moratóriumot rendelt el, hogy megőrizzék a zöld tereket. A kulturális életet úgy tette pezsgőbbé, hogy éjfélig meghosszabbították a múzeumok nyitva tartását, a közösségi élet színtereit, a piazzákat pedig egész éjszakás rendezvényekkel töltötték meg. Mindezt nem egyszemélyi döntéssel határozta el, hanem a város lakosságával karöltve, sorozatos helyi gyűléseket, vitákat követően. A jól kommunikáló és az internetet ügyesen használó Renzi arra is büszke, hogy Firenze polgármesteri hivatalában az átlagéletkor mindössze 41 év, és a tanácsosok fele nő.
A sikertől szinte megittasodva jelentette ki nemrég, hogy immár Olaszország kormányfője akar lenni, és ezért a PD miniszterelnök-jelöltjeként indulna a választáson. Ám először megint saját pártja öregjeivel kell szembenéznie, akiket ugyancsak távozásra szólított fel. Bár a felmérések szerint a megkérdezettek 37 százaléka őt látná szívesen a PD-lista élén – a párt 60 éves vezetőjét, Pier Luigi Bersanit csak 27 százalék támogatná –, ezúttal kérdéses, hogy a novemberi jelöltállításon sikerül-e legyűrnie a párt veteránjait, és magát elfogadtatnia. A tét nagy, hiszen a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az egykori kommunistákból és kereszténydemokratákból összeállt PD győztes lehet a következő választáson, így a balközép formáció vezetheti a Mario Monti szakértői kormányát felváltó koalíciót.
A komikusok által tinédzsernek titulált, tanár feleségével három fiúgyermeket nevelő Renzit sokan populizmussal vádolják, mert az olyan kijelentései valóban a tömegeknek szólnak, mint hogy a politikusoknak ne járjon szolgálati autó, testőr és magas fizetés. Bírálói szerint kedvenc jelszavai – jövő, Európa, érdem – mögött semmiféle kormányprogram nem sejlik fel. A változás iránti igényt viszont folyamatosan sulykolja, így például azt, hogy a parlamentben eltöltött 25-30 év után már nem lehet jó döntést hozni. Az inkább kiáltványokként vagy hírgyűjteményekként szolgáló könyveiből sem világlik ki, hogyan reformálná meg a gazdaságot és a társadalmat. Csak stílus, tartalom nélkül – vetik sokan a szemére, de így is az olasz választók egyre nagyobb részének tetszik.