Iráni olajfenyegetés

  • HVG

Leállítja a nyersolaj exportját Teherán, ha a Nyugat tovább szigorítja az Irán elleni szankciókat – fenyegetőzött dubai látogatása során Rosztam Kaszemi iráni olajminiszter. Arra is van terv – tette hozzá –, hogy az ország az olajeladásokból származó bevételek nélkül boldoguljon. Kaszemi szerint az iráni olajtermelés napi 4 millió hordó, a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) becslése szerint viszont az embargó miatt a felhozatal napi 2,7 millió hordóra csökkent. A miniszter arra is kitért, hogy Iránnak, amely korábban behozatalra szorult a feldolgozott olajtermékekből, mára sikerült napi kétmillió hordósra növelnie finomítói kapacitását. Az újabb teheráni fenyegetés egyelőre nem hatott az olaj világpiacára, és folytatódott a Brent típus árának csökkenése: kedden 109 dollárnál állt a hordónkénti ár. A szankciók miatt az iráni olajexport napi egymillió hordóra zuhant, ami több mint két évtizede a legalacsonyabb. Ez a globális termelés egy százaléka. Az eddigi iráni termeléskiesést pedig a szaúdi és iraki többletfelhozatal nemcsak kompenzálta, de meg is haladta.

Hozzászólások