Román bankbotrány

  • HVG

Hamis iratokkal összesen 22 millió eurónyi értékben negyven kölcsönt vettek fel 16 romániai bankfiókban különböző vállalkozások 2010–2012 között – jelentette be a román főügyészség. Az utóbbi évtized leghangosabb botrányába belekeveredett az ország két legnagyobb pénzintézete, az osztrák Erste tulajdonában lévő Román Kereskedelmi Bank (BCR) és a francia Société Générale birtokolta Román Fejlesztési Bank (BRD) is. Eddig négy embert vettek őrizetbe, köztük a hálózat fejének vélt, Oltenita városban polgármester-jelöltséggel is próbálkozó, jelenleg sertésfarmot üzemeltető Daniel Rusét. Az ügyet a BCR robbantotta ki, amikor fél éve feljelentést tett, hogy bizonyos vállalkozói hiteleknél hamis papírokat fedezett fel. A nyomozás során eljutottak a BRD-hez, és annak ügyvezető alelnökéhez, Claudiu Cercelhez is, akit azzal vádolnak, hogy befolyásolta bankjában a hitelnyújtásokról döntő alkalmazottakat. A HVG-nek nevük elhallgatását kérő pénzügyi szakemberek elmondták, ez csak a jéghegy csúcsa lehet, a szerteágazó botrány során még sok kétes ügyre derülhet fény. Hivatalos becslések szerint a romániai bankok által nyújtott körülbelül 50 milliárd eurónyi hitel 17,6 százaléka már bedőlt.

Hozzászólások