Az eredetinél is többet kell majd fizetni a pénzmozgatásokért, miután az országgyűlési képviselők beépítették adómódosításaikba az összesen 764 milliárd forintot kitevő Matolcsy-csomagok elemeit, amelyeket hétfőn meg is szavaztak. Így a pénzügyi tranzakciós illeték a nyáron elfogadott mérték duplája, 2 ezrelék, készpénzfelvételnél pedig a triplája, 3 ezrelék lesz. Sőt kell ilyen illetéket fizetni a kölcsöntörlesztések után is. Az illetékkötelezettség elvben a bankokat terheli, azok azonban új díjtételeikben máris megkezdték e teher áthárítását ügyfeleikre. A kormány és a bankszövetség között tavaly kötött megállapodás ellenére mégsem felezik meg 2013-tól a bankadót – a bankszférára rakódó régi-új terhek miatt lemondott posztjáról Patai Mihály, a bankszövetség elnöke (képünkön). Drágul a cafeteria (bár a Matolcsy által bejelentettnél kevésbé), amelynél a mostani 10 helyett 14 százalék egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. A magas keresetűek profitálnak a szuperbruttó kivezetéséből, az előny egy részét azonban elviszi, hogy megszüntetik a nyugdíjjárulék alapjának plafonját. A legújabb szektorális adó a közműcégeket sújtja: vezetékes közműveik minden métere után 100 forint adót kell majd fizetniük.
Újabb megszorítások