Vöröskereszt államközelben

  • HVG

Számos ponton korlátozná a Magyar Vöröskereszt (MVK) önállóságát az a jogszabálytervezet, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a közigazgatási tárca készített elő. A humanitárius szervezet most közhasznú egyesületként, önkéntes tagsággal működik, e helyett köztestületet és regisztrált tagságot látnának szívesebben a törvény-előkészítők. Ugyanakkor az fel sem merült, hogy az októberben leköszönt eddigi vezetés felelősségét firtassák az MVK elmúlt nyolcévi gazdálkodásában. A humanitárius szervezet fölé ellenőrző jogkörrel felruházott felügyelőtestületet ültetnének, amelybe a tagok többségét állami szervezetek neveznék ki. A közvetlen állami támogatást, amely az idén már a 100 millió forintot sem érte el, a jövőben az egészségügyi tárca helyett a Honvédelmi Minisztérium költségvetési során számolnák el. Annak ellenére, hogy bevételeinek túlnyomó többsége adományokból, pályázati összegekből származik, köteleznék a MVK-t, hogy a számláját az államkincstárnál vezesse.

Hozzászólások