A S.A.M.O. Tervező és Ingatlanfejlesztő Kft. készíti az előzetes becslések szerint 10-12 milliárd forintos beruházással épülő új FTC-stadion kiviteli terveit, illetve a stadionhoz kapcsolódó utak és közművek terveit is, összesen 282,2 millió forint ellenérték fejében – közölte a céget hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként a munkával megbízó Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Az eljárás módját a vagyonkezelő a kizárólagos jogok védelmével indokolta. A fővárosi Kőér utcai Laurus Irodaházakat is tervező S.A.M.O. ugyanis az FTC-stadion korábbi tulajdonosával, az Esplanade Real Estate Kft.-vel szerződött az új stadion tervezésére, az elkészült építési engedélyezési tervek pedig tavaly december 22-én jogerőre emelkedtek. Az MNV ennek birtokában vásárolta vissza a 7,5 hektáros ingatlant 6,2 milliárd forintért, amelyből 1,2 milliárd forintot levont, arra hivatkozva, hogy az Esplanade – még a stadion tulajdonosaként – nem teljesítette korábbi szerződéses kötelezettségeit. Az MNV közben meghívásos tendert írt ki a meglévő FTC-stadion bontására, illetve az új építésére. A kiírás szerint a nyertes pályázónak a 22 ezer fedett férőhellyel rendelkező stadiont a szerződéskötéstől számított másfél éven belül át kell adnia.
Fradi-pálya-előkészületek