A barkácsáruházlánc Facebook-oldalán jelentette be Philippe Bresson, a Bricostore Hungaria Kft. ügyvezetője, hogy az év végén bezár a kilenc magyarországi üzlet. A francia Bresson család tulajdonában lévő kereskedelmi lánc azért döntött így, mert úgy ítélte meg, hogy a magyar piacon nem lendül fel a fogyasztás a közeljövőben. Az első magyarországi áruházát 1997-ben nyitó cég három éve veszteséges, tavaly már mínusz 2,2 milliárd forint volt az eredménye, miközben az árbevétele is mintegy 50 százalékkal csökkent. A Napi Gazdaság értesülése szerint a legvagyonosabb vállalkozók közé tartozó Felcsuti Zsolt cége, a fémfeldolgozással foglalkozó MPF Holding Zrt. érdeklődik a lánc üzletei iránt. Az MPF neve legutóbb akkor került bele a hírekbe, amikor a cég a felszámolás alatt álló FÉG Konvektorgyártó Zrt. vagyonelemeit megszerezte.
Kivonul a Bricostore