HVG, 2012. november 17.
Cikkük közgazdász szerzője arra a megállapításra jut, hogy az egykulcsos adórendszer minden bajnak okozója, és a progresszivitás visszaállítása megoldaná a forráselvonástól szenvedő oktatás, egészségügy, szociális intézmények, helyi önkormányzatok gondjait. Ezzel véleményem szerint ugyanabba a hibába esik, mint Matolcsy gazdasági miniszter és csapata: egy adott intézkedés, adószabályozás hatását viszonylag könnyű önállóan forintosítani, egyszerűen kiszámíthatjuk, mi mennyit visz el vagy hoz a konyhára, ám a rendszer más elemeivel való kölcsönhatás figyelembevétele nélkül számításaink és a valóság között nagyon komoly eltérések lesznek. Nevezhetjük igazságtalannak az egykulcsos rendszert, de tény, hogy 2009–2010-ben az ösztönzőnek szánt plusz bérjövedelem minden bruttó 100 forintjából nettó 33 forint került a munkavállaló zsebébe, ami nyilván sem a munkavállalót nem ösztönözte a többletteljesítményre, sem a munkáltatót arra, hogy a pluszteljesítményt bérkifizetéssel jutalmazza. Tény az is, hogy az szja melletti egyéb elvonások zöme (egészségügyi járulék és szocho) szintén lineáris, de a magas keresetűek, akik, vagy akik után tehát arányosan többet tesznek a közösbe, ugyanolyan jogokat szereznek ezen befizetések alapján, mint azok, akik egy fillérrel sem, vagy lényegesen kisebb összeggel járulnak hozzá a közös szociális kasszához. Egyedül a munkavállaló által fizetett nyugdíjjárulék esetében van némi, de nagyon degresszív összefüggés a befizetett járulék és a szerzett jog (majdani nyugdíj összege) között. Nem a társadalmi igazságosság, hanem a társadalmi szolidaritás az, ami okot adhat a progresszív adórendszer és a minimálbér adómentességének visszaállítására, de az igazságtalan lenne, ha a progresszió a 2010 előtti szintet akár csak meg is közelítené; például a 16-20-24 százalékos sávos adózás szolidáris lenne, de a 16-36 százalékos már igazságtalan. Nem értek egyet a szerzőnek azon megállapításával, hogy a felső tízezer az egykulcsos rendszer haszonélvezője. Egyrészt az egykulcsos adózás előnye nem tízezer, még csak nem is néhány tízezer embert érint, hanem széles tömegeket, másrészt nem tennék egyenlőségjelet a felső tízezer és a magas bérjövedelműek, ezáltal több adót fizetők közé. Magyarországon az adóelkerülés össznépi játék, a felső tíz- vagy százezer jelentős részben nem a magas adózott jövedelmet szerzők közül kerül ki, ezért a fogyasztási vagy vagyoni jellegű adók növelése a bérjövedelmet terhelő adók rovására valóban igazságos. Egyetértek azzal, hogy a magánszemélynél hagyott magasabb jövedelem általában több fogyasztást, így áttételesen gazdaságélénkítést eredményez, de Matolcsy azt nem látta, hogy a megszerzett többletjövedelmet az emberek nem fogyasztásra fogják fordítani, hanem inkább végtörlesztésre és az állami jóléti rendszer iránt megcsappant bizalom következtében jelentős mértékben az öregkorban felhasználható megtakarításokra.
VOLONCS GYÖRGY
(GÖDÖLLŐ)
