Enyhítés Athénnak

  • HVG

Harmadszori találkozó és 12 órás maratoni tárgyalás eredményeképpen az EU pénzügyminiszterei és az IMF keddre virradóra megállapodtak a Görögországnak nyújtandó további támogatásról. A megegyezés értelmében a jövőre a GDP 190 százalékát elérő adósságállományt – egyebek közt 40 milliárd eurónyi hitel elengedésével – 2020-ra a GDP 124 százalékára csökkentik. Erre azért van szükség, hogy Athén a nemrég két évvel meghosszabbított időpontra, 2016-ra – mire felhasználja az IMF–EU-kettős két, összesen 240 milliárd eurós kedvezményes hitelét – önfinanszírozóvá váljon, és visszatérhessen a nemzetközi pénzpiacokra. Az engedmények középpontjában az IMF–EU hitele utáni kamatok csökkentése áll, ezen felül az eurózóna-tagországok által kétoldalú egyezmények keretében biztosított kölcsönök lejáratát 15 évvel, a második 130 milliárd eurós hitelkeret visszafizetésének idejét pedig 10 évvel kitolják. További könnyítés, hogy az Európai Központi Banknál lévő görög kötvények utáni kamatot Athén javára írják. Az EU–IMF-találkozón egyúttal arról is döntöttek, hogy felszabadítják a második mentőcsomag hónapok óta jegelt részleteit, és így Athén 2013 első negyedévéig összesen 44 milliárd eurónyi hitelhez juthat.

Hozzászólások