Rajong az igazságtevő Zorróért, és politikai pályafutása során bárhová kerül, íróasztalán mindig ott áll a népszerű figura műanyag változata. A legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Unió a Népmozgalomért (UMP) élére a napokban pártszakadással fenyegető körülmények között megválasztott Jean-Francois Copé számára példaértékű Zorro, aki – mint a francia politikus fogalmaz – minden igazságtalansággal szembeszáll, és ha földre kerül is, mindig felpattan a lovára, hogy ismét harcba induljon.
Nem mintha a fiatalon, alig 48 évesen eddigi karrierje csúcsára ért Copét gyerekkorától szinte nem is érdekelte más, tudatosan készült a politikai pályára. Tízévesen a szobája falára nem az akkori filmsztárok, popénekesek vagy sportolók képeit ragasztotta, hanem az akkori gaulle-ista államfő, Georges Pompidou fotóját. Középiskolásként pedig kívülről fújta későbbi mentora, Jacques Chirac életrajzát. Magabiztossága töretlen volt, és ambícióinak hangot is adott, a párizsi elitképzőn (ENA) évfolyamtársainak rendszeresen mondogatta, hogy meglátják, egy nap Franciaország elnöke lesz.
A már gyerekként is főnöki allűröket mutató, testvéreit állandóan irányító, fegyelmező Copé tehetős bevándorlócsaládban született, Párizs egyik elegáns, boulogne-billancourt-i negyedében. Sebészorvos apjának családja 1926-ban a zsidóüldözések elől menekült el Romániából, és változtatta a Besszarábiából származó, belgyógyász nagyapa nevét Marcu Hirs Copeloviciről Marcel Copéra. Anyai ágon az algériai zsidó ügyvéd nagyapa az ötvenes évek elején, nem sokkal az Algéria függetlenségéhez vezető polgárháború kitörése után vándorolt ki az országból. Származását Copé a ma már szinte példaképének tartott korábbi rivális exállamfő Nicolas Sarkozyéhez hasonlítja, és magát vallását nem gyakorló zsidónak mondja. A mindig fegyelmezett, ivástól, dohányzástól már fiatalon is tartózkodó Copé a francia–angol kétnyelvű párizsi magániskola után a tekintélyes politikatudományi egyetemre, a Sciences Póra is járt. Később az USA-ban üzleti tanulmányokat folytatott. Hazatérve számos állami pénzintézetnél dolgozott, egyetemen is oktatott.
A Chirac-bébiként is emlegetett Copé politikai karrierje az 1990-es évek közepén kezdődött, s hamar beindult. Chirac azzal hálálta meg neki, hogy a Tömörülés a Köztársaságért (RPR) nevű gaulle-ista pártjához csatlakozva államfőjelöltségét pártbéli riválisával, Édouard Balladurrel szemben támogatta, hogy egy biztos, Párizs melletti körzetben indította képviselőnek az akkoriban már nős, kétgyermekes Copét. Chirac második elnöksége alatt, 2002-ben a kormányzati pozíciók is megnyíltak előtte: kormányszóvivő, valamint belügyi és költségvetési államtitkár volt.
Nehéz helyzet elé állította Sarkozy 2007-es színre lépése. A hasonló mentalitású és ambíciójú politikussal nem igazán értett szót, és nem kis irigységgel szemlélte a sikereit. Vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy nem került be a kormányba, a párt frakcióvezetője lett. Rivalizálásuknak különös alku vetett véget: két éve Copé felajánlotta az akkor még államfő Sarkozynek, hogy nem jelölteti magát vele szemben 2012-ben, ha pártfőtitkár lehet.
A politikánál jobban csak a pénzt imádó, emiatt többször is kényes helyzetbe került, szenvedélyes dzsesszzongorista Copé – akinek 2007-ben felbomlott házassága után élettársi viszonyából két éve megszületett harmadik gyereke – végül Sarkozy hűséges csatlósa lett. Olyannyira, hogy politikáját is magáévá tette, sőt inkább a párt jobbszélére vitte el. Kampányában fehérellenes rasszizmusról és arról beszélt, gátlások, tabuk nélkül kell nyitni a szélsőjobboldali szavazók felé.
