A hódmezővásárhelyi önkormányzat 115 millió forintot költ a Rapcsák András néhai polgármesterről elnevezett út épületeinek díszkivilágítására. A miniszterelnökségi államtitkári kinevezéséig Lázár János által irányított város a Belügyminisztérium listáján a 8. helyen állt tavaly év végén 21,3 milliárd forint összes adósságállománnyal. A díszkivilágítás tervezésére és kivitelezésére kiírt pályázatot a Sistrade Kft. és a Polar-Stúdió Elektromos Fővállalkozó Kft. konzorciuma nyerte el. Az előbbi, Pécsett bejegyzett társaság működése két éve alatt mindössze 2 ezer forint bevételt könyvelt el, főtevékenysége éttermi, mozgóvendéglátás, a kecskeméti Polar-Stúdió pedig 1,3 milliárdos árbevételű építőipari cég.
A Rapcsák út fényei