Az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-hez (MVM) kerülnek a német tulajdonú E.On-csoport magyarországi gázipari érdekeltségei. A gáztározókat üzemeltető E.On Földgáz Storage és a nagykereskedő E.On Földgáz Trade megvásárlásáról a múlt héten írt alá szándéknyilakozatot Orbán Viktor magyar kormányfő és Johannes Teyssen E.On-elnök-vezérigazgató, az adásvételi szerződést várhatóan januárban kötik meg. Sajtóhírek szerint a vételár 800 millió euró körül lehet. Már az első Orbán-kormány idején felmerült, hogy az állam visszavásárolná az akkor még a Molhoz tartozó gázüzletágat, majd 2010 márciusában a kormány és az E.On aláírta azt a megállapodást, amely szerint a magyar kormány 2015-ig érvényes elővásárlási jogot kapott a német energiaóriás hazai gáz-nagykereskedelmi cégében. Az MVM pár éve gázkereskedői jogot is szerzett, és köztudott, hogy a nemzetközi gázpiacon is terjeszkedni kíván, például az FGSZ-től átvett magyar–szlovák gázvezeték kivitelezése révén. A mostani tranzakcióhoz az állami energiacég piaci források szerint a 2008-ban felvett IMF-kölcsön maradékából fedezett tőkeemeléssel, illetve kötvénykibocsátással teremtené elő a forrást.
E.On-gázcégek átvétele