Költségvetés: újabb korrekciók

  • HVG

Tizedszer módosította a 2012-es költségvetési törvényt az Országgyűlés. Ezúttal egyebek mellett a kistelepülések hiteleinek átvállalása címén növelte meg a kiadásokat 95,7 milliárd forinttal, a bevételi előirányzatot változatlanul hagyva. Az új hiánycél 671,9 milliárd forint. Folytatódott a 2013-as költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok megszavazása is. A voksolást szeptemberben az IMF–EU-megállapodás reményében állította meg a kormánypárti többség, ám mára kiderült, hogy abból a belátható jövőben semmi nem lesz. A módosítókat szépészeti beavatkozásra is felhasználták: az eredeti költségvetési tervezet még 299,4 forintos euró- és 243,8 forintos svájcifrank-árfolyammal kalkulált, ezt 283,4, illetve 235,4 forintosra változtatták. Így az államadósság a jövő év végén 23 573,3 milliárd forint helyett 22 406,1 milliárd lehet – legalábbis papíron. Ezen akkor sem kell változtatni, ha a forint netán gyengülne, amire IMF–EU-megállapodás hiányában van is esély, mivel egy korábbi törvénymódosítás értelmében az államadósságot a költségvetési törvényben szereplő – vagyis most megszavazott – árfolyamon kell elszámolni. Ezzel a számítási módszerrel a jövő év végéig a GDP 73,7 százalékára csökkenhet az államadósság, ami látványos javulás a tavaly év végi 80,8 százalékhoz képest.

Hozzászólások