Egyre valószínűbb, hogy még a karácsonyi ünnepek előtt BKV-sztrájk lesz a fővárosban, mivel lapzártánkig nem született megállapodás a dolgozók elmaradt béren kívüli juttatásainak kifizetéséről a közlekedési vállalat és a szakszervezetek között. Bár Tarlós István főpolgármester november végén megígérte a részleges kifizetést, az érdekképviseletek egyelőre nem kaptak konkrét ajánlatot. „Az idén másfél milliárd forint bérmegtakarítás keletkezett a cégnél, ebből az összegből futná a munkavállalónként néhány tízezer forintos járandóságra” – mondta a HVG-nek Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke. Az érdekképviseletek november közepén kezdeményeztek kollektív munkaügyi vitát a cégvezetéssel többek között a tervezett létszámleépítésekről, a kiszervezésekről, a járművek rossz műszaki állapotáról és a prémiumfizetések elmaradásáról. A BKV 9-10 milliárd forintot vár a felette álló Budapesti Közlekedési Központtól, hogy év végéig üzemeltetni tudja a járatait, ám információink szerint ennek valószínűleg alig a felét fogja megkapni, csak hogy elodázza a csődöt.
Sztrájkkészültség a BKV-nál