A városok, intézmények energetikai rendszereit felújító és működtető E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. csődeljárást kért maga ellen, mert nem tudott határidőben eleget tenni fizetési kötelezettségeinek. A társaság azért menekült csődvédelembe, mert volt alvállalkozója, a Makra József E-Star-alapító által tulajdonolt GREP Green Public Lighting Zrt. egy 10 millió forintot meghaladó tartozás miatt felszámolási kérelmet nyújtott be ellene, másrészt a Raiffeisen Bank azonnali hatállyal felmondta korábban kötött – nyilvánosságra nem hozott összegű, piaci értesülések szerint mintegy 1,5 milliárd forint értékű – hitelszerződését. Az idei év első tizenegy hónapját 63,4 millió eurós árbevétel mellett 7 millió eurós ebitda – azaz adózás, értékcsökkenési leírás és kamatfizetés előtti – nyereséggel záró E-Starnak az a célja, hogy hitelezőivel csődegyezséget kössön. Ám ehhez a kötvénytulajdonosok beleegyezése szükséges, akik kötvényeik névértékének egynegyedével szavaznak.
E-Star: csődeljárás