Irán recesszióban

  • HVG

A tavalyi 1,2 százalékos növekedés után az idén várhatóan 3,5 százalékos visszaesést kénytelen elkönyvelni az iráni gazdaság – állítja elemzésében a washingtoni Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF). A súlyos recesszió oka, hogy a széles körű szankciók miatt jelentős mértékben visszaesett az olajexport. Az állami bevételek felét adó kőolajeladásból származó jövedelem 40 százalékkal csökkent, az infláció pedig 50 százalékra szökött a 2011-es 26,5 százalékról. Teherán korábban igyekezett kisebbíteni a szankciók hatását, de novemberben a parlament költségvetési bizottságának egyik tagja elismerte, hogy a következő pénzügyi évben a költségvetésnek a napi egymillió hordó olaj eladásából származó jövedelemmel, a tavalyinak a felével kell beérnie. Teherán vitatott atomprogramja miatt a Nyugat az idén többször is súlyosbította a szankciókat, Irán azonban azt állítja, nukleáris kísérletei békés célokat szolgálnak. A gazdasági nehézségek tovább mélyítették a konzervatív oldal megosztottságát, és egyre többen bírálják Mahmúd Ahmadinedzsád elnököt. Az IIF jelentése rámutatott, hogy a gazdasági visszaesésnek súlyos politikai és társadalmi következményei lehetnek a jövő év közepén esedékes elnökválasztás előtt.

Hozzászólások