Villanyvonat – másolin
A Märklin volt az etalon, ez a magyarázata a Roglin és a Széplin márkaneveknek. Nem játszott viszont a névvel a pénzverdei vasút (a képen jobbra), amely 1953-tól 1959-ig a nevét adó, alapjában más profilú gyárban készült. A nem koppintott, hanem saját fejlesztésű, 0-s méretarányú vonat annyiban még le is körözte a Märklint, hogy ügyes szigeteléssel sikerült három helyett két sínszállal megoldani a mozdonyok áramfelvételét. A kezdőkészlet (egy mozdony, három kocsi és egyszerű pálya) 600 forintba, vagyis legalább egyhavi fizetésbe került, ezért – ha nem is olcsóbban, de legalább részletre – darabonként is meg lehetett venni, sőt alkatrészekből is össze lehetett rakni. Gyűjtői körökben még Nyugat-Európában is mindmáig híresek a korabeli játékkészítő és -kereskedő Tóth Lajos kézműves Märklin-másolatai (balra). A mozdonyokban mindig olyan forrásból – például autó ablaktörlőjéből – származott a motor, amilyenhez éppen hozzá lehetett jutni.
Gyertyás csónak – rég ég
Elvben majdnem úgy működik, mint a gőzhajó, csak sokkal egyszerűbb. A gyertyás csodahajót 1943-ban szabadalmaztatta Karle József gépészmérnök. A magyar gyerekek és szülők több nemzedékének örömét a legcsekélyebb mértékben sem csorbíthatta, hogy a csónak évtizedekkel korábban francia és amerikai szabadalom tárgya is volt. Manapság főképp Ázsiában gyártják a pöfögő hangja után pop pop boat néven is ismert bádogjátékot. Barkácsoló kedvűek internetes fórumokon kaphatnak tippeket az egyszerűnek látszó, de figyelmes beszabályozást kívánó fürdőkádi jármű házilagos elkészítéséhez.
Jáva – legóelőd
Sorozatban gyártott műanyag építőjátékként nagyjából a legóval egyidős a Jáva, Paksi Jenő gépészmérnök 1948-as szabadalma (az első legók 1949-ben, a maival azonos kockák 1958-ban születtek). A babakék rudacskákból és négyzetes sárga téglácskákból álló készletek mind a mai napig kaphatók. A színválaszték fejlődött egy kicsit, de a mai elemek is kompatibilisek a tervgazdaságban fröccsöntött darabokkal. A generációkon átívelő népszerűséget nem volt könnyű előre látni: a feltaláló éveken át kilincselt, amíg végül megkezdődött a gyártás a Napsugár Szövetkezetben. Ezt a ma is létező, de játékokat már nem készítő céget 1962-ben nevezték el Mikrolinnek – egy szintén Märklin ihletésű kisvasút nyomán.
Kisautó – bakelit
A szocialista gyártású magyar lendkerekes autók első típusa – utólag talán meglepő módon – egy amerikai Plymouth-modell volt. Később a szovjet Pobjeda (képünkön) is bekerült a sorozatba. Ezeket a kocsikat a Beloiannisz Híradás-technikai Gyárban készítették, ugyanabból a sötét műanyagból, mint a telefonokat. A bakelit azonban törik, méghozzá szilánkosan, ezért hamar további kísérletekbe kezdtek. Átmenetileg a Ruggyantagyár gumiautókkal állt elő, de a végső megoldás egy új anyag, az 1950-es évek közepén megjelent polisztirol volt. A fehér vöröskeresztes autó már ebből készült. Ideológiailag semlegesre tervezték: orra egy korabeli angol típuséra hasonlít, a többi része a magyar tervező fantáziáját dicséri, olyannyira, hogy a kisautót 1994-ig változatlan formában gyártották. Volt idő, amikor gumiabroncsok helyett mágnesekkel is szerelték, az ilyen modelleket autósiskolákban, falitáblákon használták a forgalmi helyzetek illusztrálására.
Közlekedési – gombnyomásra
A felhúzós kocsik alján kis karom kapaszkodik az úttest mélyedésébe, és gombnyomásra szabadul föl. Így működik az elsőbbségadás a szocialista játékgyártás egyik fellegvára, a Lemezárugyár klasszikus közlekedési játékában. Egyszerűsége ellenére sok meglepetéssel, ütközéssel, kisiklással szolgál a Budapestet idéző idilli környezetben. A győri cég már nem foglalkozik játékokkal, de ez a terméke az egyik azok közül, amelyeket mások ma is gyártanak, leginkább gyűjtőknek. Egy eredeti példány és a többi említett retró játék júniusig látható a pesti Közlekedési Múzeumban.