Kényszermunka bevezetésével akarja megakadályozni Alekszandr Lukasenko belorusz elnök, hogy a magasabb bért fizető Oroszországba költözzenek át a volt szovjet tagköztársaság munkavállalói. Az Európa utolsó diktátoraként számon tartott politikus bejelentette: olyan elnöki dekrétum készül, amely szerint a fafeldolgozó vállalatoknál dolgozók az ágazat 2015 végéig tartó átszervezése idején csak a cégvezetés engedélyével mondhatnak fel. „Ha távoznak, kényszermunkára ítélik, és visszahozzák ide magukat” – fenyegetőzött Lukasenko az egyik vállalatnál tett látogatása során. Helyi források szerint az államfő kísérletnek szánja a faipari röghöz kötést, s ha a módszer beválik, a modern kori rabszolgaságot több szektorra is kiterjesztik. Míg a belorusz faiparban az átlagfizetések alig haladják meg a száz eurót, a szomszédos Oroszországban ennek többszörösét fizetik a munkavállalóknak.
Röghöz kötés Belaruszban