HVG, 2012. december 8.
„A tavalyi cannes-i filmfesztiválról utóbb visszavont nácibarát kijelentése miatt kitiltott dán rendező, Lars von Trier” (képünkön). Ennyi és nem több, amivel a HVG dimenzionálta olvasóinak korunk talán legeredetibb filmrendezőjét. Aki eddig netán nem tudta, ki ő, az útmutatás alapján azt gondolhatja, ez is csak egy afféle kicsit szégyenlős náci, elszólja magát, aztán visszavonja – ismerjük az ilyeneket. Pedig néhány perc alatt ki lehet deríteni, mi is történt tavaly májusban Cannes-ban, az Arany Pálma-díjra jelölt Melankólia című Trier-film bemutatása előtti sajtótájékoztatón (www.youtube.com/watch?v=LayW8aq4GLw). A bolondozásairól ismert és a kritikusok körében ezért is kedvelt dán arról kanyarított egy hosszú, bonyolult körmondatot (hogyan is fogok ebből kijönni, kérdezte nagy derültség közepette, úgy két perc után), hogy míg néhány évvel korábban még zsidó származásúnak hitte magát, közben kiderült, hogy nem is az, hanem német. Tehát náci, mondta viccesen, így aztán megérti Hitlert, el tudja őt képzelni amint csücsül a bunkerében. A zsidóüldözéssel persze nem ért egyet, sőt a zsidók pártján van, még ha az ugyancsak dán filmrendező Susanne Bierre gondol, akkor is... És a mondatnak még mindig nem volt vége. „Szóval, náci vagyok, na” – fejezte be végül vidáman az asztalra csapva. Épeszű ember sem akkor, sem azóta nem gondolta, hogy a nagyon emberi, nagyon érzékeny Idióták, a Dogville, a Melankólia, vagy a korábban Cannes-ban Arany Pálma-díjas Táncos a sötétben rendezője, az európai filmkészítést radikálisan megújító Dogma mozgalom egyik elindítója, a minőségi dán filmet a dán tömegkultúra részévé tevő filmes generáció emblematikus alakja, Lars von Trier náci volna. Más kérdés, hogy a cannes-i fesztivál vezetősége sem érti a dán humort, ahogy ezt a rendező a kitiltása után szomorúan megjegyezte. Azért hozzátette: persona non grata mindig is szeretett lenni.
PÁLINKÁS PÉTER
(FELSŐÖRS)