Amerika menekül a szakadéktól

  • HVG

Az új év első óráiba átnyúló egyezkedés után a washingtoni szenátus nagy többséggel elfogadta azt a kompromisszumos megállapodást, amellyel elkerülhető, hogy az USA költségvetési szakadékba, az amerikai gazdaság pedig recesszióba zuhanjon. A képviselőház elé kerülő alku alapján az évi 400 ezer dollár fölött keresők és 450 ezret meghaladó jövedelmű házaspárok adókulcsa újra 39,6 százalék lesz, a többieké marad 35 százalék. Ugyanebben a jövedelmi kategóriában az osztalék- és a tőkeérték-növekedési adó 15-ről 23,8 százalékra nő. Az örökösödési adó 5 millió dolláros vagyon fölött 35-ről 40 százalékra emelkedik, a munkavállalóktól levont szövetségi nyugdíjjárulék 4,2-ről visszaáll a 2010-es, 6,2 százalékos szintre. A demokraták győzelemként könyvelhetik el az adóemeléseket, és azt is, hogy a munkanélküli segélyt újabb egy évre meghosszabbították az ellátás megszűnésével fenyegetett 2 millió amerikai számára. Az intézkedések az első negyedéves gazdasági növekedés ütemét a korábbi 3,1 százalékról 1 százalékra mérsékelhetik. Két hónapra elodázták a belföldi kormányprogramokat és a katonai kiadásokat érintő, 109 milliárd dolláros automatikus nyírást, mert folytatódik az alkudozás a két nagy párt között az átfogó költségvetési reformról. Az új összetételű kongresszus – a szenátusban nagyobb demokrata, a képviselőházban kisebb republikánus többséggel – emellett újra megküzd majd az adósságplafon emelésével. Az USA államháztartásának adósságállománya ugyanis szilveszterkor elérte a 16,4 ezermilliárd dolláros határt, de március elejéig különböző finanszírozási trükkökkel elkerülhető a technikai fizetésképtelenség.

Hozzászólások