Átlépik a küszöböt?

  • HVG

HVG, 2012. december 8.

A cikk szerzője írásában egyedüli megoldási javaslatként láttatott egy tervet, ami a szigetközi Duna-meder radikális átszabását célozza. A tervet egy nyomásgyakorló csoport valójában „magyar–szlovák együttműködésben” dolgozta ki néhány éve. Azt, tőlük átvéve, a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület képviseli, amely a nevével ellentétben elsősorban a vízlépcsőépítésben érdekelt mérnököknek egy (a Radikális Zöldek Klubjával együttműködő) csoportját, továbbá helyi politikusokat tömörít. E terv olyan vízpolitikai értékrend alapján született, amit a cikkíró elfogad – ez szíve joga –, és amelynek célkitűzéseit népszerűsíti. Az ország valamennyi demokratikus pártja által 1989–1991-ben elfogadott és azóta is fenntartott vízpolitikai cél- és szempontrendszert irracionálisként igyekszik bemutatni, köztük „a hágai ítélet realitásait tudomásul venni nem hajlandó zöld szervezetek nézeteit” is. Mindezt a zöldek vélhetőleg azzal érdemelték ki, hogy valamennyien a Hágába való visszatérést, azaz kiegészítő ítélet kérését sürgetik, immár 13 éve.

VIDA VIKTOR

VÉDEGYLET (BUDAPEST)

Írásuk helyesen állapítja meg, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (NB) 1997-es döntése semmiféle arányt nem ítélt meg a vízmegosztásra. Az NB az 1997-es szerződést érvényben lévőnek mondta ki, a szerződés szerint pedig a felek bármelyike jogosult a Duna vízhozamának a felére a megtermelt villamos energia terhére. Az írás felcíme: Kiszáradó Szigetköz. Valójában Szigetköz és Csallóköz térségek vízgazdálkodásának a rendezése nem volt a felek által elfogadott egyezményes terv része. 1977-ben Szigetköz vízpótlását Magyarország, Csallóköz vízpótlását Csehszlovákia saját költségére vállalta.

JUHOS LÁSZLÓ

A REÁLIS ZÖLDEK KLUB ELNÖKE (BUDAPEST)

Nyilvánvaló, hogy alapvetően a meder- és talajvízszintek különbsége határozza meg a vízszivárgás irányát és mértékét, nem pedig a mederben áramló víz mennyisége. Mégis, a parlamenti vitában a képviselők és a kormány képviselője arról vitatkoztak, hogy a fenékküszöbök építése helyett legalább ötvenszázaléknyi vizet (1000 köbméter/másodperc) kell követelni a szlovákoktól. Mindegyik parlamenti párt a fenékküszöbök mellett volt, kivéve az LMP-t, amelynek a képviselője, a Fenntartható Fejlődés Bizottság elnöke azonban biológus, aki benne volt a Védegyletben, amely támogatta a Duna Chartát, amely papírsárkánynak nevezte a dunacsúnyi duzzasztót, és amikor mégis üzembe helyezték, szivattyúkkal emeltette a vizet a Szigetközbe. Csak a Horn-kormány szüntette meg ezt az őrületet, és kezdte meg a szigetközi folyóágak vízszintszabályozását. (Képünkön a Szigetköz Ásványrárónál.) Megkezdte, mert a szlovákok húsz éve elterelték a Dunát, azért, mert mi a magyar területen lévő dunakiliti duzzasztómű építését – átadás előtt – abbahagytuk, és a vízkormányzást „átadtuk” a szlovákoknak. Az igaz, hogy mi inkább azt akartuk, hogy a szlovákok is álljanak le az építkezéssel, de hát ők nem akarták veszni hagyni az addigi beruházást, no meg a zöld villamos energia is fontos volt nekik. A hágai bíróság elmarasztalta ugyan Szlovákiát a Duna egyoldalú eltereléséért, de az erőmű lebontására nem kötelezte, további hét kérdésben pedig Magyarországot marasztalta el, így a környezetvédelmi katasztrófára való hivatkozásunkat sem akceptálta. Mi – legalábbis a mostani kormány – pedig a környezeti károkra hivatkozással nem akarjuk a fenékküszöböket és duzzasztóműveket!? Hiába gyűjtöttek a szigetköziek 71 ezer aláírást a Szigetköz vízgazdálkodásának rendezéséért, az Országgyűlés még a Mosoni-Duna torkolati műtárgyáról sem hozott határozatot, holott annak vize 4 métert zuhan az erőmű alatti Duna-szakasz kimélyült medrébe – Győrnél fél lábszárig ér a Mosoni-Duna.

BÓDÁS SÁNDOR

AZ MSZP KÖRNYEZETVÉDELMI TAGOZATÁNAK ELNÖKE (BUDAPEST)

Hozzászólások