Kivásárolt Várbazár

  • HVG

Egymilliárd forintot csoportosított át a kormány a Várkertbazár rekonstrukciójával kapcsolatban arra, hogy a korábbi ppp-partnert kivásárolja. Az egy ideig az Ifjúsági Parknak otthont adó, romos állapotú műemlék felújításáról és hatvanévi ingyenes hasznosításáról még 2002-ben állapodott meg az állam a kanadai–iráni hátterű Foundation Ingatlanfejlesztő Kft.-vel, de a kulturális tárca – részben a helyi önkormányzat kifogásai miatt – 2007-ben visszalépett. A legújabb tervek szerint kizárólag uniós forrásból, a Közti építésziroda pályázatnyertes tervei alapján építik újjá a komplexumot, 8 milliárd forintból. A 2011-ben nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek nyilvánított beruházásra csoportosították át a Szépművészeti Múzeum elmaradt bővítésére szánt 4 milliárd forintot is. A Foundation ugyanakkor több éve perli az államot, és legutóbb már 8 milliárd forintot követelt az elmaradt haszonra és annak kamataira hivatkozva. A kivitelezői pályázat eredménye január közepére várható, az épületegyüttes a tervek szerint 2014-re készülhet el.

Hozzászólások