Igazi forradalmár – így jellemezte Hugo Chávez venezuelai államfő egyik legközelebbi tanácsadóját, az 50 éves Nicolás Maduro Morost, amikor politikai örökösének, utódának nevezte ki néhány hete, újabb kubai gyógykezelése előtt. A radikális baloldali elnök először adta át ekkor az ország irányítását, és másfél éve húzódó rákbetegsége alatti negyedik műtétje után a hírek szerint a vártnál lassabban épül fel. Egyesek azt is kétségbe vonják, hogy képes lesz megjelenni a január 10-ei újabb elnöki beiktatásán. Ha erre nem kerül sor, az ellenzék szerint új választást kell tartani, ám valószínűbb, hogy a tavaly októberben harmadszor is elnökké választott Chávez és a pártja által uralt államgépezet eléri az alelnök Maduro újabb voksolás nélküli államfővé emelését.
A Caracasban, szegény családban született és nevelkedett Maduro apja baloldali kötődésű volt, részt vett a munkásmozgalomban is. Fia követte ebben, és a középiskola után Kubába ment politikai képzésre, majd hazatérve buszsofőr lett. A volánt azonban csak rövid ideig forgatta, hamar elragadta a szakszervezeti mozgalom, ahol előbb aktivista, később a közlekedésiek vezetője lett. Chávezhez és mozgalmához akkor került közel, amikor az 1992-es sikertelen puccskísérlet után országos kampányt folytatott a zendülést szervező Chávez szabadon engedéséért, ami 1994-ben meg is történt. Eközben ismerte meg későbbi feleségét, a nála közel tíz évvel idősebb Cilia Flores ügyvédet, aki a Chávezt védő jogászcsapat önkéntese volt – ma az ország főügyésze.
Maduro az egyik szervezője volt Chávez 1998-as sikeres elnökválasztási kampányának, és 1999-ben be is került az alkotmányozó nemzetgyűlésbe, néhány évre rá már a parlament alelnöke, később elnöke lett. Mindvégig az államfő legbelső köréhez tartozott, 2006-ban külügyminiszteri megbízást kapott, ám a döntés még az elnök hívei között is ellenérzéseket váltott ki, hiszen a diplomáciai pályán semmilyen tapasztalatot nem szerzett, sőt diplomája sem volt. Az amerikai imperializmus hegemóniájának egyik fő bírálója lett, a caracasi amerikai nagykövetet például jelentéktelen bürokratának nevezte, aki erőszakot szít a régióban.Kiállt Kuba mellett, és szorosabbra fűzte a szövetséget a Washingtonnal hasonlóképpen dacoló Belarusszal, Kínával, Iránnal és Szíriával.
Mindig vigyázott azonban arra, hogy ne ragyogja túl a főnökét, soha nem tett tőle független lépéseket. Cháveznél ugyanakkor mérsékeltebbnek és pragmatistábbnak tartják, és azt remélik, ha elnök lesz, a csendes, nyugodt ember képét sugárzó, jellegzetes fekete, tömött bajusza alatt szinte mindig mosolygó Maduro késznek mutatkozik majd a párbeszédre az ellenzékkel. Igaz, egyik emlékezetes indulatos megnyilvánulásakor homokosnak és fasisztának nevezte Henrique Caprilest, az ellenzék vezérét.
Sokszor tűnt fel Chávez és lányai mellett a kubai kezelés idején is, és egyike azon keveseknek, akik pontosan ismerik az államfő leleteit, orvosi kezelésének részleteit, diagnózisát, ami továbbra is államtitok. A tavalyi elnökválasztás idején Chávez kampánykamionját vezette, és amikor főnöke alelnökké emelte, a közvetlen néphatalom jelképének nevezte a nép sorából felemelkedett Madurót.
Bár sokak szerint Maduróból hiányzik a karizma, igazi latin-amerikai figura, jó kedélyű, gyakran harsogva nevet. Szeret nagyokat enni, különösen az úgynevezett tengeralattjáró – hosszúkás francia vagy olasz kenyérből készített – szendvicset, valamint a helyi specialitást, a gazdagon megtöltött kukoricalepényt, az arepát kedveli. Szívesen pöfögtet jó szivarokat, és rajong a baseballért.
