Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 30 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal a CBA Kereskedelmi Kft.-t. A GVH először azt észlelte, hogy a pöttyös Túró Rudinak a CBA-reklámújság 2010. május 20–29. között érvényes számában feltüntetett ára nem volt azonos a dunántúli régióban lévő boltok akciós árával. Más termékek pedig az akció teljes ideje alatt hiányoztak az egyik franchise-partner zalaegerszegi és nagykanizsai üzleteiből, nevezetesen egy krémtúró- és egy baromfivirsli-fajta. Az ügyben eljáró Versenytanács a 2009 januárja és 2011 márciusa közötti időszakot vizsgálva több hasonló esetet talált. A viszonylag magas bírságot azzal indokolták, hogy „a CBA által több éven át tanúsított kereskedelmi gyakorlat az ország egészére kiterjedt, több ezer üzletet és jelentős mennyiségű árut érintett”. A CBA bírósághoz fordul, mert megalapozatlannak tartja a döntést. „A GVH nem vette figyelembe a CBA által előadott tényeket” – közölte a cég.
Bírság a CBA-nak