Stockholm – barlangrajzok
A világ leghosszabb műcsarnokaként emlegetik a svéd főváros földalattiját – bár ezt a reklámfogást a brüsszeli és a montreali metró is alkalmazza. Stockholmban a 110 kilométeres hálózat száz állomásából több mint kilencvenben akad meg az utasok szeme képzőművészeti vagy építészeti alkotásokon, beleértve azt a hat megállót, ahol időszaki kiállítások váltják egymást. Architektúrájukban egyedülállóak a barlanghangulatú mélyállomások, amelyekben pusztán vékony, a kőzet szeszélyes formáját követő betonréteg borítja a sziklát. Alapos művészeti vita után az első alkotások 1957-ben jelentek meg a mélyben, ahol a régi megállók átépítése nyomán újabb műremekek is helyet kapnak. A föld alatt rendszeresen tartanak tárlatvezetéseket – egy vonaljegy áráért.
London – születésnapos
A világ első földalattija – amely ezekben a napokban lett 150 éves – önmagában is múzeum, egyúttal egyike azoknak a metróknak, amelyek kortárs művészek alkotásaival díszítik egyes állomásaikat. A kerek jubileum alkalmából újabb 15 művet rendeltek. A mindennapok műpártolásához tartozik, hogy a metrótérkép fedőlapját mindig más alkotás teszi egyedivé. A legmaradandóbb grafika már annyira megszokott, hogy talán fel sem tűnik: minden metrótérképek ősét, a Harry Beck villamosmérnök által 1933-ban kitalált sematikus, színkódos ábrát mindmáig nem lehetett felülmúlni. A dizájn ismertebb mintája a több mint százéves „roundel”, a piros kört metsző vízszintes kék sávba írott állomásnév. Szintén múlt század eleji, bár azóta kissé átdolgozott képi örökség a „Tube” teljes területén használt hivatalos betűtípus, a tervezőjének nevét viselő Johnston.
Moszkva – Sztálinbarokk
Akinek nem az 1930-as évek politikai légköre jut róla eszébe, az akár gyönyörködhet is az 1935-ben 13 állomással megnyitott moszkvai metróban, a gazdagon díszített, márvánnyal és gránittal borított, freskókkal, szobrokkal, mozaikokkal, csillárokkal ékesített, hatalmas föld alatti csarnokokban. A legbarokkosabbak egyike a kommunista ifjúsági szövetség nevét a mai napig viselő Komszomolszkaja állomás. Ha egyszerűbb kivitelben is, de sok újabb megálló idézi a régi pompát. Tiltakozást váltott ki, amikor 2010-ben a Dosztojevszkijről elnevezett 181. megállót az író regényeinek komor hangulatát idéző (például a baltával lesújtó Raszkolnyikovot ábrázoló) fekete-fehér márványmozaikokkal borították. Végül ezt a harciasságot ugyanúgy megszokták, mint a Forradalom tere megállóban a géppisztolyos matrózok és katonák szobrait.
Brüsszel – királyi
A leghíresebb belgák egyikét, a képregénysorozat riporter főhősét, Tintint is megörökítették az egyik állomáson, de a 80 műalkotás között akadnak nehezebben emészthető kortárs művek is. A képzőművészetnek már a brüsszeli metró 1969-es átadása előtt helyet kerestek a föld alatt, és azóta – az időnként változó regionális és föderális átszervezéseknek megfelelően – más-más bizottságok adták ki a megrendeléseket. Néhány helyen a környék lakóinak életét örökítették meg, beleértve a Stuyvenbergh állomáson a néhai Erzsébet királynét, aki a hasonnevű kastélyban töltötte élete utolsó éveit. A Baldvin király állomáson viszont nem a névadó látható, hanem szimbolikus, fémszerkezetű kacsák szárnyalnak a mennyezet alatt.
Lisszabon – nemzetközi
Hagyományőrzéssel kezdődött: a korábban híres, ám a XX. századi modern időkben elhanyagolt portugál kék csempéket (azulejo) használta föl a főváros első metróvonalainak díszítéséhez Maria Keil festőművész 1957–1982 között. Az 1980-as évek vége óta kortárs művészek szobrai, falfestményei díszítik az állomásokat. Nemzetközi kiállításnak is beillik az Oriente állomás, azaz az óceánok témájának szentelt 1998-as expó megállója, amelyet öt kontinens tizenegy művészének alkotásai gazdagítanak. A lisszaboni metró időnként műtárgyakat cserél néhány hasonlóan művészetkedvelő külföldi hálózattal. A föld alatt olyan híres hazai és külföldi alkotók képviseltetik magukat, mint Santiago Calatrava vagy Friedensreich Hundertwasser.
