Hat egymást követő veszteséges negyedév után az előrejelzések szerint minimális nyereséggel zárja 2012 utolsó negyedévét a Nokia. A finn mobilgyártó annak köszönheti a vártnál jobb eredményt, hogy tavaly október elejétől az év végéig 4,4 millió Lumia okostelefont adott el, majdnem kétszer annyit, mint a harmadik negyedévben. A karácsonyi szezonban elért javulás ellenére 2011 hasonló időszakához képest visszaesést mértek: 114 millió helyett a Nokia 86 millió készüléket adott el, s forgalma hatmilliárd euróról 3,9 milliárdra esett. Az eladások részben jelentős árcsökkentéssel elért növekedésének hatására megugrott a mobilgyártó részvényeinek árfolyama. A kanadai Stephen Elop közel két éve vette át a Nokia vezetését, s miközben a csúcsmodelleken már a Microsoft Windows Phone nevű operációs rendszere fut, a cég közel ötmilliárd eurós veszteséget halmozott fel, s elbocsátotta alkalmazottainak egyharmadát.
Növekvő Nokia