HVG, 2013. január 12.
Érdeklődéssel olvastam az ombudsmani tevékenységemmel foglalkozó, összességében felkészült és tárgyszerű írást. Ebből azt is megtudtam, hogy a csaknem hat éve tartó megbízatásom lényeges fejleményei között a szerző még azt is nyilvántartja, hogy 2009-ben egy szocialista képviselő nyilvánosan megrótt, mert egy parlamenti bizottsági ülésen az asztal alatt levettem a cipőmet. Az idősíkok némi keveredésével a cikkük ezután azt írja: „...ő viszont azt rótta fel, hogy például a munkatársait magánemberként gyakran érik retorziók az általuk vizsgált hatóságok részéről.”
Igazából ez utóbbi volt előbb, 2008-ban, tehát jó évvel az újságíró emlékezetében élő, egyébként valós „cipősztori” előtt. Egy szaklapban, nyilvános vitacikként, és angolul az ombudsmanok nemzetközi hálózatában „Ki őrzi az őrzőket?” címmel problematizáltam, hogy más EU-tagállamokban is és nálunk is néha a jogvédők a saját jogvédőik oltalmát kell keressék az általuk kritizált intézményekkel szemben. Az írásom nyomán parlamenti bizottság foglalkozott a kérdéssel, hazai és nemzetközi vita folyt róla, és nyilvánvalóvá vált, hogy a kérdésfelvetés, hol ritkábban, hol gyakrabban, de mindenütt releváns – csak nem szoktak róla beszélni. És ha már a cikk kitér rá: az ombudsman (képünkön) és az egyedül kormányzó MSZP konfliktusa akkor jelent meg nyilvánosan, amikor az MSZP-többségű bizottságok, egy kivételével, a 2009-es jelentésem általános vitára tűzése ellen szavaztak. Ez azonban a HVG írásának megállapításával ellentétben nem az én személyemnek szólt, hanem annak a (különféle hangszerelésben, de a bizottsági szavazásokkor láthatóan központi akarat alapján megnyilvánuló) kifogásnak, hogy az ombudsman politikai nyilatkozatot tett. Annak számított ugyanis a bírálóim szemében, hogy a jelentés bevezetőjének egy mondata szerint veszélyeztetheti az állampolgári jogok érvényesülését az MSZMP-jogutód MSZP egypárti kormányzása. Vizsgálatainkkal ki is mutattuk a lehetőség realitását például a gyülekezés jogának kezelésében, a gyermeki jogok érvényesítésében, az adózásban (ingatlanadó), a pénzügyi jogokban – akkor még nem sokan léptek fel a felelőtlen hitelezés miatt.
Kormányzati ciklusoktól függetlenül, általában is tapasztalható – de nem meglepő –, hogy akár egy szó, egy mondat, egy pártatlan kritika is zavarhatja azokat, akik éppen a parlament többségének padsoraiban ülnek. Ha azonban egy független jogvédő intézmény komolyan veszi a megbízatását, akkor rá kell mutasson olyan visszásságokra is, amelyeket a mindenkori döntéshozó az ő tevékenységének bírálataként fogad. Ki szereti, ha megkérdőjelezik egy s más döntését, sőt akár a jogfelfogását? A néhány perces „lehúzott cipő sztori” mellett talán az is érdemel némi figyelmet, hogy az elmúlt csaknem hat évben hányszor, mikor és milyen ügyekben „vettem fel a kesztyűt”...
SZABÓ MÁTÉ
AZ ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA (BUDAPEST)
