Uniós versenyjogba ütközhet a kaposvári, a pápai és a gyulai húsüzem támogatása – állítják szakértők. Egy decemberi kormányhatározat értelmében Kaposvár 3,5, Gyula 1,8, Pápa pedig 1,5 milliárd forintot kapott a költségvetésből, a pénzt – kormányzati nyilatkozatok szerint – a megrogyott helyi húsüzemek „megmentésére” fordítják a helyhatóságok. Az uniós szankciótól való félelem miatt a három fideszes önkormányzat az adott település „feladatainak támogatása”, illetve „feladatainak biztonságos finanszírozása” címen kapta a költségvetési apanázst. Mivel azonban egyértelmű az összefüggés a kormányzati támogatás és az önkormányzatok húsipari szerepvállalása között, tiltott állami támogatás miatt a versenytársak akár perbe is foghatják a dotált húsüzemeket, az unió pedig – ahogyan a Malév esetében – a pénz visszafizetésére kötelezheti a cégeket. Az érintett önkormányzatok vezetőinek nyilatkozata szerint Pápán az önkormányzat 50 százalék fölé emeli részesedését a Pápai Hús 1913 Kft.-ben, Kaposváron 2 milliárd forinttal száll be az önkormányzat az olasz érdekeltségű Kometa 99 Zrt.-be – ennek az is feltétele, hogy a tulajdonos is legalább egymilliárd forint értékben emeljen tőkét. Gyulán pedig a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát Zrt. eszközeire alapozva hozta létre az önkormányzat a száz százalékban a város tulajdonában álló Gyulahús Kft.-t.
Vitatott húspénzek