Vonzó szegénység

  • HVG

HVG, 2012. november 17.

Nagykőrös esetleges megyeváltásáról szóló cikkük legfőbb érve a megyeváltás ellen a „600 év” Pest megyében történelmi hagyománya. A cikk írója a témában felkészültnek látszik, mert tényleg az Árpád-korban még Csongrád megyéhez számították a települést, és valamikor az 1300-as évektől jelenik meg Pest megyébe sorolva. Tehát a hatszáz év igaz, csak a cikkíró azt felejtette el hozzátenni, hogy a jelenlegi megyehatár, amely Nagykőrös és Kecskemét között húzódik, jóval fiatalabb, a hatvan évet nem sokkal haladja meg, az 1950-es közigazgatási átalakításkor húzták meg. Korábban Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye (a hosszú név arra utal, hogy több középkori közigazgatási egység összevonásával jött létre) óriási területre terjedt ki, Váctól Kiskunhalasig. Ezt azért tartottam fontosnak jelezni, mert Nagykőrösnek a történeti érvek tekintetében is sokkal több kötődése van Kecskeméthez, mint Budapesthez. Igazából nem is jut eszembe érv a Pest megyében maradás mellett, hacsak a status quóhoz ragaszkodás nem. Azt csodálom, hogy ez korábban miért nem merült fel a városban.

MÁTHÉ PÉTER

(PÉCS)

Hozzászólások