Cső csövön

  • HVG

HVG, 2013. január 19.

Cikkük egy konkrét esettel foglalkozik ugyan, de saját tapasztalatból tudom, hogy a föld alatti vezetékek szolgalmi jogával kapcsolatos jogszabályi környezet és jogalkalmazói magatartás milyen mértékben segíti elő az olaj-, illetve gázvezetékek elhelyezésével kapcsolatban a nagyvállalatok amúgy is jelentős erőfölényét. Jómagam közel 6 éve próbálkozom az FGSZ Zrt.-vel, illetve alvállalkozójával, az Euroil Kft.-vel a földterületeimen elhelyezett gázvezeték szolgalmi jogával kapcsolatban dűlőre jutni. Sem a közigazgatási (most már kormány-) hivatal, sem a bíróságok nem tartottak be egyetlen rájuk vonatkozó határidőt sem, a földhivatal jogerős és végrehajtható határozat (amely egyébként a mai napig nem született meg) nélkül jegyzett be szolgalmi jogot, a szolgalmi jog tulajdonosa pedig nem tesz eleget még az általa sem vitatott közbenső fizetési kötelezettségének. A bíróság pedig nem igazodik el a bányatörvény, a kisajátítási törvény és a polgári törvénykönyv egymásnak ellentmondó szakaszai között, és a legkönnyebb megoldást választva új eljárásra utasítja a kormányhivatalokat, mindenféle iránymutatás nélkül. Késedelmi kamatról, felmerült költségekről nem szívesen hallanak sem a hivatalban, sem a bíróságon, és az sem zavar senkit, hogy – az én esetemben – immár 6 éve használja az FGSZ Zrt. a földterületemet, mindenféle ellenérték nélkül. Valószínűleg több ezer embert érinthet ez az ügy.

HORVÁTH JÓZSEF

(PUSZTAZÁMOR)

Hozzászólások