Az emlék más

  • HVG

HVG, 2013. február 2.

Ha Jochen Hellbeck német történész komolyan gondolja a leírtakat, akkor szerény véleményem szerint nincs tisztában az akkori Szovjetunió működésével. Gyermekkoromban, a 80-as évek elején tanultuk a második világháború történetét az iskolában. Nagy Honvédő Háború, a szovjet hadsereg heroikus küzdelme a fasizmus ellen, hőstettek, felszabadulás... és még hosszasan folytathatnám. Nagyapámmal, aki a 2. magyar hadseregben szolgált, és csak 1953-ban tért haza (22 éve meghalt), beszélgettem egykor a háborúról. Résztvevőként és szemtanúként ő azt mondta, hogy az egykori tankönyveinkben található elemzések és tényállítások csak kis részben igazak, nagy részben viszont nem. Döbbenettel hallgattam, ahogy mesélte: 20 fős szakaszával támadott, miközben az orosz katonák százával szaladtak oda hozzájuk, és könyörögve térdeltek le. Fogságba akartak esni, s rimánkodtak, nehogy visszaküldjék őket, mert agyonlövik az NKVD-sek. Én úgy értesültem, hogy sok orosz katona úgyszólván részeg volt, beszélni is alig lehetett velük. Valóságos emberhullámokkal támadtak, s csak az kényszerítette visszavonulásra a német–magyar csapatokat, hogy nem volt elég lőszer, amivel halomra lőhették volna a közeledő szerencsétleneket. Én ezt tekintem tanúvallomásnak, és nem a kényszerített katonák kényszerített vallomását, amin az ismertetett mű vélhetően alapul. Az is nyilvánvaló, hogy ittas állapotban, pisztolyos komisszárok invitálására bárki bármilyen pártba belép. Csak politikai képzéssel, úgy hiszem, semmilyen eredményre nem jutottak volna. Az erőszak maga volt a rendszer. A bolsevikok megjelenése óta napi rutin volt a verés, az internálás és a kivégzés. Ez volt a társadalom működésének alapja. Mindenki félelemből végezte a munkáját, mert tudta, ha rosszul teljesít, kivégzik. Ezt tudva az orosz katonák nem kímélték a beosztottjaik életét sem. Számomra nevetséges még a feltételezés is, hogy ilyen környezetben az erőszakmentes politikai nevelés működőképes modell lett volna. A németek rémtettei ellenére sem.

SZELEI ZOLTÁN

(BUDAPEST)

Hozzászólások