Jeroen Dijsselbloem: újonc holland az eurócsoport élén

  • HVG

„Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha szólok néhány szót, még úgysem hallottak soha beszélni” – jegyezte meg ironikusan a rá váró újságíróknak bemutatkozó sajtótájékoztatóján a holland Jeroen Dijsselbloem. Azt pedig udvarias mosollyal fogadta az eurózóna-tagországok pénzügyminiszteri tanácsának új elnöke, hogy az őt felkonferáló Olli Rehn, az EU finn pénzügyi biztosa első nekifutásra nem tudta kimondani a nevét. A 46 éves politikus szinte a semmiből került az eurócsoport élére, ahol az 1992-es maastrichti szerződés megszövegezésénél is jeleskedő veterán Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnököt váltja. A holland pénzügyminiszteri posztot csupán tavaly november óta látja el, és diplomáciai források szerint tipikusan kizárásos alapon esett rá a választás az ülések koordinációs feladatait ellátó, fizetéssel nem járó pozícióra. Az adósságválsággal küzdő tagországok nem jöttek szóba, Belgium és Luxemburg a közelmúltban kapott magas uniós posztot, az Európai Központi Bank elnöke olasz, a pénzügyi biztos finn, Észtország és Szlovákia messze van a döntési centrumtól, Szlovénia bajokkal küzd, egy francia vagy német jelöltet pedig rossz szemmel néztek volna a többiek – így maradt az újonc holland, aki tavaly decemberben vett először részt az általa irányítandó testület ülésén.

Dijsselbloem 1966-ban Eindhovenben született, apja angoltanár, anyja tanítónő volt. Katolikus általános és középiskolába járt a szülővárosában, majd agrárközgazdász-diplomát szerzett az ilyen stúdiumok hollandiai központjában, a Wageningeni Egyetemen. Rögtön ezután az írországi Corkban végzett közgazdasági mesterkurzust, ahol a korábban a nagy-britanniai családi nyaralásokon is pallérozott angolnyelv-tudását is tökéletesre csiszolta. A politikával korán eljegyezte magát, már 19 évesen belépett a holland Munkáspártba (PvdA), diplomázása után a párt parlamenti szakértőjeként helyezkedett el. 1994-ben a wageningeni önkormányzat tagja lett, ahol úgy emlékeznek rá, mint aki nyitott volt a vitákra, és határozottan képviselte akkoriban még meglehetősen balos álláspontját. 1996-ban került a mezőgazdasági, természetvédelmi és halászati minisztériumba, ahol helyettes kabinetfőnökként dolgozott, majd 2000-ben parlamenti képviselővé választották.

Amikor az eurócsoport vezetői pozíciójával kapcsolatban a tapasztalatlansága miatt féltik, többen arra emlékeztetnek, hogy 2007–2008-ban a hágai parlament oktatási reformmal foglalkozó különbizottságát vezetve is számára ismeretlen terepen állt helyt. Sőt pártja elképzeléseit túl megengedőnek találta, s hiányolta belőle a szigort. Ez éppúgy konzervatívabbá váló társadalomszemléletét tükrözi, mint az, hogy sokallja a holland televízióban sugárzott, nyíltan szexuális tartalmakat.

A Munkáspártot megújító Diederik Samsom szoros szövetségesének és bizalmasának tartják, aki főleg a választási és politikai aprómunkában, a problémák elemzésében és a megoldások keresésében erős. Ez jól jöhet az eurócsoport élén, ahol első megnyilatkozásai alapján a szimpla válságkezelésen túli együttműködést szorgalmazza. Nem riad vissza a szokatlan megoldásoktól, kilátásba helyezte például, hogy a görög hatóságokat azzal segíti az adóelkerülők lefülelésében, hogy elküldi nekik a holland kikötőkben horgonyzó több száz görög jacht tulajdonosainak az adatait. Az élettársával egy fiút és egy lányt nevelő Dijsselbloem nem szakadt el agrárgyökereitől: wageningeni Rajna-parti házuk kertjében sertéseket tart.

Hozzászólások