Máté András-interjú

  • HVG

HVG, 2013. január 19.

Az ELTE tanszékvezetője szégyenkezik amiatt, hogy idén annyi pénz jut futballstadionok építésére, mint amennyit a felsőoktatásból kivonnak. Nos, az utóbbi húsz évben egyetlen stadion épült Magyarországon, Győrben. A bő 200 ezer lakosú Debrecen BL-be jutó csapatának pályája (képünkön) fából épült lelátókkal van körülvéve, pedig ez a gárda az elmúlt években 7-0-ra nyert például a vb-bronzérmes horvátok Dinamója ellen Zágrábban a selejtezőn. A kilencvenes évek végén a Ferencváros pedig a Shearer–Asprilla-féle Newcastle-t verte 3-2-re, előtte a BEK-győztes Portót 2-0-ra, 2004-ben pedig kiverte az angol kupagyőztest. Nos, ezeknek a csapatoknak épül idén, jókora késéssel, stadion. Arról nem is szólva, hogy a magyar válogatott egykor olimpiát nyert, és szinte vb-győztesnek tekinthető, csak sajnos 1954-ben nem adták meg Puskás szabályos gólját a döntőben. A külföldi szakemberek, például a Barcelonánál, azt is elismerik, hogy Európa a magyaroktól tanult meg focizni. Meglepve olvastam Hátvédők című írásukat is. A 3-4 ezres látogatottságú hazai NB I-es mérkőzéseken egyáltalán nem tapasztalható huhogás, a rasszista megnyilvánulások pedig valójában pár tucat, országosan maximum néhány száz drukkertől származnak, körülbelül háromhavonta. Sokkal gyakoribbak, hangosabbak és lényegesen nagyobb számú szurkolótól hallhatók fasisztoid szurkolói rigmusok például a Premier League-ben (Chelsea, Manchester City, Leeds).

SZABÓ DÁNIEL

(BUDAPEST)

Hozzászólások