Pályaudvarok

  • HVG

New York – a jubiláns

Centenáriumát ünnepelte február elején a vágányok és peronok számát tekintve a világ legnagyobb pályaudvara, a New York-i Grand Central. A tíz év alatt felépült pályaudvar a harmadik ezen a helyen, az elsőt még 1871-ben, majd utódját a századfordulón adták át. Ma 19 hektárt foglal el az idegenforgalmi látványosságnak sem utolsó komplexum, amely bevásárlóközpont és éttermi negyed is, s évente 20 milliónál is többen fordulnak meg benne. 67 sínpárjához idén további tízet építenek, és 44-ről 48-ra bővül a peronok száma. Műemlékké nyilvánítása megmentette a nagyobb átalakításoktól, melyek megvalósulatlan tervei között magyar vonatkozású is volt: 1968-ban Breuer Marcell álmodott fölé felhőkarcolót. 1922 és 1958 között itt működött a világ legnagyobb, 1400 négyzetméteres kereskedelmi galériája.

Madrid – egy tragédia emléke

Az Atocha a legrégibb és legnagyobb pályaudvar Madridban. Első, 1851-es épülete tűzvész áldozata lett. 1892-ben felavatott új csarnokának tervezésében – a budapesti Nyugati pályaudvarhoz hasonlóan – Gustave Eiffel francia építész is részt vett. Az épület századik születésnapját – miután a síneket és a peronokat a csarnokon kívülre, új épületbe vitték – impozáns méretű fedett botanikus kert kialakításával köszöntötték 1992-ben, és ez az építkezés során feltárt szobrok állandó kiállítása mellett máig a pályaudvar fő látványossága. A vonatállomás több mint másfél évszázados történetének legszomorúbb napja 2004. március 11., amikor egy terrortámadás közel kétszáz emberéletet oltott ki. Az áldozatok emlékét az állomás épülete előtt hatalmas üveghenger őrzi, melynek falára a tragédia után érkezett részvétnyilvánítások szövegét gravírozták.

Mumbai – a Gettómilliomos kulisszája

Az indiai nagyváros Csatrapati Sivádzsi pályaudvara komoly karriert futott be: előbb 2004-ben felkerült az UNESCO kulturális világörökségi listájára, majd négy évvel később fontos szerephez jutott a Gettómilliomos című filmben. A viktoriánus gótika és a hagyományos indiai építészet stílusjegyeit kombináló épület az Indiában működött Frederick William Stevens angol építészmérnök legismertebb alkotása. Átadásával 1887-ben Viktória királynő trónra lépésének 50. évfordulóját köszöntötték, és a pályaudvarnak az ő nevét adták. Több mint száz év múltán, 1996-ban a XVII. században naggyá nőtt Marátha Birodalom egyik királyáról kapta új nevét. 2008-ban ez a pályaudvar is drámai események helyszíne volt: egy terrortámadás 58 áldozatot követelt.

Kanadzava – múlt és jövő

A 450 ezer lakosú japán város az átlagosnál jóval gazdagabb a hagyományos építészet emlékeiben, 2005-ös átadásakor a helyiek ezért is fogadták ellenszenvvel a tradicionális elemeket a legmodernebb formákkal és műszaki megoldásokkal ötvöző új pályaudvart. Az épület monumentális fakonstrukción, a Cudzumi kapun keresztül érhető el, mely a nevén kívül a formájával is erősen emlékeztet a kabuki színházban is használt régi japán dobra. A kapu erős kontrasztja a Motenasi nevű érkezési csarnok (a szó jelentése: légy üdvözölve), amelynek futurisztikus benyomást keltő, hatalmas üvegkupolája mérnöki mestermunka.

Berlin – sínen az egység

A német újraegyesítéssel gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy elkerülhetetlen Berlinben egy új főpályaudvar építése. Megadták a módját: 11 év alatt mai áron összesen 700 millió eurót költöttek a kancellári hivatal közelében 2006-ban átadott csupa üveg komplexumra. A megaberuházásokat menetrendszerűen kísérő viták dacára abban szinte teljes az egyetértés, hogy nagyvonalú, korszerű, látványos és praktikus épületegyüttes született, amely városközponti szerepet is betölt. Naponta háromszázezren fordulnak meg itt, de nem feltétlenül azért, hogy felszálljanak a napi több mint ezer vonat egyikére; sokan csak gyönyörködnek a több szinten suhanó szerelvények látványában.

Hozzászólások