HVG, 2013. február 9.
Cikkük állításával ellentétben a TriGránitnak nincs telke Budapesten, a XV. kerületben a Pólus Center mellett. A telek tulajdonosa a Pólus II. Ütem Ingatlanfejlesztő Kft., amelyhez a TriGránitnak nincs köze, az a Demján-csoport része. Demján Sándor 2012 márciusától több levelet váltott László Tamás XV. kerületi polgármesterrel, ebben a témában utoljára 2012. október 19-én személyesen találkoztak, és tárgyaltak a terület hasznosításáról. A Demján-csoportnak nincs saját, rövid távon megvalósuló nagy ingatlanfejlesztési szándéka a területen, ugyanakkor mint bérbeadót több érdeklődő is megkereste, és kisebb terület-bérbeadások folyamatosak, mind a kerület engedélyével. Az idén várhatóan Mol-benzinkút nyílik a Szentmihályi út sarkán.
Demján Sándor korábbi levelében és a találkozón is ígéretet tett, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, sikeres bérbeadás esetén, cége évente mintegy 100 millió forinttal támogatja a kerület fejlesztési terveit. Nevesítve, írásban is megerősítésre került, hogy infrastruktúra-fejlesztést, játszótérépítést, bicikliutat, új patakhidat, új önálló rendőrőrsöt hoznának létre már az első éves támogatásból. Hasonló támogatással épült Naberezsnije Cselniben mecset, Katowicében katolikus templom, Ljubljanában óvoda, Krakkóban karitatív ifjúsági segítő szervezet kapott ingyenes területet a felépített bevásárlóközpontban. Fenti igényeket mindig a helyi városvezetés közvetítette a fejlesztőnek.
A Pólus II. Ütem Ingatlanfejlesztő Kft.-t tavaly megkereste a Magyar–Ázsia Piacüzemeltető Kft. (Mapü) fejlesztési tervekkel. A bérbeadó egyetértett azzal, hogy a több tízmilliós pluszadóbevételt, ezer új munkahelyet, új rendőrőrsöt, játszóteret, szabadtéri színpadot is magába foglaló új kereskedelmi negyed hozzájárulhat a kerület fejlődéséhez. A bérbeadó felhívta a figyelmet, hogy csak olyan fejlesztés valósulhat meg, amely nem ütközik jogszabályba, és bírja a hatósági engedélyeket. Ismereteink szerint az egyeztetések megkezdődtek a XV. kerületi polgármesteri hivatal és a Mapü között.
KONCZ ERNŐ
KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓ, TRIGRáNIT MANAGEMENT ZRT. (BUDAPEST)