Orson Welles – első nekifutásra
„A csúcson kezdtem, azután fokozatosan leküzdöttem magam” – Orson Welles önironikus mondása karrierje pályaívéhez kapcsolódik. Hiába vált tananyaggá megjelenése, 1941 óta a világ összes filmművészeti egyetemén első rendezése, az Aranypolgár, hiába választották a William Randolph Hearts sajtómágnás életének és karrierjének titkaiba beavató komor hangulatú, a korszak negédes filmjeihez képest az illúziókkal leszámoló művet minden idők legjobb alkotásává, annak sikerét nem tudta megismételni. Munkásságát 1970-ben életműdíjjal ismerték el, amit nem vett át, és 1985-ben visszavonultan, Hollywood teljes közönyétől kísérve hunyt el.
Sydney Lumet – lokálpatrióta
Elkerülte Hollywoodot, és Hollywood is elkerülte őt: Sydney Lumet, többek között a Tizenkét dühös ember alkotója, ízig-vérig New York-i lévén nem tartotta elég életszerűnek a mesevárost, gyárnak tekintette, ahol üzemszerűen álomgyártással foglalkoznak. A filmjeit majdnem kizárólag New York-i helyszíneken forgató Lumet-t négyszer jelölték rendezői Oscarra, de 2005-ben csak életműdíjat vehetett át a Serpico és a Kánikulai délután című filmjének főszereplőjétől, Al Pacinótól. A 2001-ben, 86 évesen elhunyt Lumet híres volt arról, hogy a jeleneteket kamera nélkül többször végigpróbálta a színészekkel, csak az igazán jókat rögzítette, mindig határidő előtt elkészült, és a költségvetésnél kevesebből hozta ki alkotásait.
Robert Altman – a nagy játékos
A katonaságnál edződött, a második világháború alatt a csendes-óceáni hadszíntérre is eljutott Robert Altman közel 50 filmet készített a legkülönfélébb műfajokban, de soha nem találta el az Akadémia tagjainak ízlését: sem a cinikus katonai sebészmészárszéket bemutató MASH-sel, sem a Hollywoodot leckéztető A játékossal, sem a tankönyvek lapjaira kívánkozó Rövidre vágvával, de minden idők talán legjobb Chandler-adaptációjával, A Hosszú búcsúval sem. Altman egy átmulatott éjszaka után keserűen jegyezte meg, hogy a legnagyobb sikert akkor aratta, amikor 1995-ben Kuroszavával és Almodóvarral együtt a svájci Swatch felkérte új órakollekciójának megtervezésére.
Stanley Kubrick – a nagy ugrás
Bármennyire nagy hatású, eredeti és egyedi látásmódú, progresszív alkotó volt a 14 éve, 70 évesen elhunyt Stanley Kubrick, teljesítményét nem értékelték rendezői Oscarral. Pedig első, 1964-es szatírája, a Dr Strangelove jelölése után még háromszor – a 2001: Űrodüsszeiával, a Mechanikus naranccsal és a Barry Lyndonnal – is versenyben volt. A pályafutása alatt készült 16 filmjének további 10 jelöléséből csak egyet sikerült díjra váltani: a 42. díjátadón, az 1968-ban a sci-fi eposz, a 2001: Űrodüsszeia speciális effektjeiért nyerte el. Azzal is szembesülnie kellett, hogy a Ragyogásért a legrosszabb rendezőnek járó Arany Málnára jelölték. Az első költői horrorfilm a mű eredetijét jegyző Stephen Kingnek annyira nem tetszett, hogy 12 év múltán újraforgattatta egy másik rendezővel.
David Lynch – csodálatos elme
Európában nincs olyan rangos szakmai díj, amivel ne ismerték volna el a közel fél évszázados alkotói múltú David Lynch géniuszát. Az amerikai kultrendező közel 30 filmes trófeát őriz, köztük a cannes-i Arany Pálmát, César-díjakat, valamint az életművéért kapott velencei Arany Oroszlánt. A bizarr atmoszférájú, rémálomba illő figurákkal, helyzetekkel teli filmeket, köztük a tv-műfajt teremtő Twin Peakset alkotó művész nem nyert még rendezői Oscart. Háromszor terjesztették fel az elismerésre, köztük második nagy játékfilmjével, az 1980-ban bemutatott, további hét kategóriában esélyes Elefántemberrel. Legutóbb 2002-ben került a jelöltek közé, ám az Angyalok városában játszódó misztikus-realista, filmtörténeti utalásokkal teli Mulholland Drive sem kapta meg a rendezői díjat.
