HVG, 2013. február 23.
Erőt, egészséget, sok boldogságot! – köszönt rám aluljárós hajléktalanjaim Ference, és ha van apróm, mindig adok. A társa kérdezi: Mi a véleménye Tarlós Istvánról? Kitérő válaszomra egy hegyeset köp. Kisvártatva egy szakadt hölgy cigit kunyerál. Adok neki egy kurta szivart: elérzékenyül, átölel. Négymillió honfitársunk tengődik nyomorszinten. Hát, akiben még lakozik szemernyi „felebaráti” érzés, piruljon! És itt ünnepélyesen felszólítom a listájuk 294. helyén szereplő Harangozó Gábor képviselő urat, meg az utána következőket: kezdjenek ők is pirulási kampányba! Mert micsoda élhetetlenségre – lúzerségre! – utal, hogy havi bruttójuk csak közelíti az egymilliót? Kínlódva hessegetem vén lelkemből a tolakodó gyanút: minden, a nemzetért – a magyarságért! – aggódásuk csak „festett vérzés”. Hazaérve a Nyugdíjfolyósító Intézet felszólítását emelem ki postaszekrényemből: nyilatkozzam, ha állok és minő – értsd: jövedelmet fialó – „jogviszonyban”? Alatta a lehetőségek taxatív felsorolása. Ha igen, annak be nem vallása ellátmányom szüneteltetését vonja maga után. Hát kérem: 1990. január 1-jétől vagyok nyugdíjas, és azóta a legpirinyóbb emelgetések is növelték járandóságom összegét, de az ma is csak töredéke a legcsekélyebb „parlamenti bevételnek”. Nincs egy fillérnyi plusz keresményem, ha hébe-hóba valamely lapba írok, előre kikötöm: honoráriumot nem fogadok el. Nos, ahogy a pornográfiának, úgy ennek az egésznek is van valamicske perverz bája.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
