Ejtette az ankarai kormány Törökország második legnagyobb értékű privatizációját, amelynek során magánkézbe adták volna a Boszporusz feletti két híd és közel 2 ezer kilométernyi autóút üzemeltetését és az útdíj beszedését. A 25 évre szóló koncessziót 5,7 milliárd dollárért vette volna meg egy konzorcium, amelynek 40-40 százalékban az ország legnagyobb vállalata, a Koc Holding és malajziai partnere, az UEM a tulajdonosa, a maradék 20 százalék pedig a Gözde török kockázatitőke-társaságé. A tendert decemberben nyerte el a konzorcium, de Tayyip Erdogan kormányfő állítólag túl kicsinek találta az összeget, és ezért vétózta meg a megállapodást. A kudarcot megelőzően több privatizációs ügylet is megbukott, mert a beruházók nem tudták biztosítani az ígért összegeket. Mindez elriaszthatja a befektetőket, holott Ankara májusra tervezi kiírni a pályázatot a világ egyik legnagyobb légikikötőjének szánt új isztambuli reptér megépítésére.
Török magánosítási kudarc
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.