Nyolcvanmillió fontos veszteséggel ad tovább a Lonely Planet útikönyvkiadón a tulajdonos BBC Worldwide. A brit közszolgálati vállalat kereskedelmi részlege 2007-ben 130 millióért vette meg a céget az alapítótól, az Ausztráliában élő Wheeler házaspártól (képünkön), és most 50 millióért adja át az amerikai NC2 Media nevű vállalkozásnak. A BBC-ben már évek óta kritizálták a vásárlást, amellyel a bírálók szerint olyan területre tévedt a médiacég, ahol semmi keresnivalója sem volt. Míg korábban a Lonely Planet komoly nyereséget hozott, az utóbbi években nem ment jól a kiadónak: a világválság miatt visszaesett a turizmus, ezért kevesebb útikalauz fogyott.
Elkelt útikönyvkiadó
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Szuverenitásvédőből vállalkozó lett Lánczi Tamás
A politológus-politikus jelentős vagyonnal fut neki az ellenzéki létnek.
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
A Brüsszeli Magyar Ház egyfajta vízválasztó is lehet Magyar Péterék számára.