Indul a Steindl-program

  • HVG

Heteken belül megkezdődhet az Országház előtti terület átalakítása, ezen belül a parlamenti látogatóközpont, valamint a mélygarázs kiépítése, miután megvan a budapesti Kossuth tér átépítésére kiírt zártkörű tender nyertese. A KÉSZ Építő Zrt. a HVG érdeklődésére ugyan nem erősítette meg, de nem is cáfolta a Napi Gazdaság értesülését, miszerint elektronikus árlejtéses liciten 14 milliárd forintért vállalta el, hogy alig egy év alatt megvalósítja a háromszintes mélygarázst, valamint az újonnan létesülő látogatóközponttól a Duna-partig vezető korzót a Steindl Imre tervei alapján 1944-re kialakult térszerkezet szerint. A HVG úgy tudja, hogy az új építmények fűtését és hűtését hőszivattyúval oldják meg, a szükséges vizet a Balassi Bálint utcában lévő új kutakból vezetik oda, a szennyvizet pedig – a vízjogi létesítési engedély szerint – a Dunába eresztik. A beruházást irányító Wachsler Tamás a Steindl Imre nevét viselő program igazgatójaként korábban 20 milliárd forintra taksálta a beruházást, és hangsúlyozta: a kivitelező vállalási ára nem lehet olyan alacsony, hogy az alvállalkozóit ne tudja kifizetni. A pályázatot nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva könnyített eljárásban hirdették meg. A nyertes cég tagja a KÉSZ-csoportnak, amelynek mintegy 70 milliárd forint volt a tavalyi árbevétele, ám hasonló nagyságrendű, 40-50 milliárd forintnyi a KÉSZ-társaságok együttes kötelezettségállománya is.

Hozzászólások